Mintegy száz párt működik Magyarországon

2012. december 27.
Mintegy száz párt működik Magyarországon, miután a legutóbbi választások óta körülbelül félszázat a bíróságok az ügyészség kezdeményezésére megszüntettek, viszont ugyanezen idő alatt létrejött húsz.

A pártokról szóló 1989-es törvény szerint két esetben van lehetősége a bíróságnak az ügyész kezdeményezésére pártot megszüntetni. Egyfelől akkor, ha a párt két egymást követő általános országgyűlési képviselői választáson nem állít jelöltet. Ez esetben a párt tovább működhet egyesületként. Másfelől pedig, ha a párt a tevékenységével felhagyott és vagyonáról sem rendelkezett. Ez esetben a bíróság jogerős ítélete alapján nem csak a pártként való működés szűnik meg, de maga a társadalmi szervezet, mint jogi személy is.
Az ügyészség - az Országos Választási Bizottság tájékoztatása alapján - a 2010. évi általános országgyűlési képviselői választást követően összesen félszáz párttal szemben kezdeményezett megszüntetési eljárást a bíróságokon, amelyek ez év októberéig összesen 46 párt működésének megszűnését állapították meg jogerősen. Ezek közül hat párt esetében a társadalmi szervezetként való megszűnés megállapítása is indokolt volt - közölte az ügyészség.
A bíróságok 2009 óta, az ügyészi keresetek alapján, további 15 párt megszűnését állapították meg azért, mert a szervezet felhagyott a tevékenységével.
A 2010. évi parlamenti választás óta mintegy 20 új pártot vettek jogerősen nyilvántartásba a bíróságok. Ezek körülbelül fele a fővárosban van, köztük a Demokratikus Koalíció, a Szociális Unió, a Hiteles Párt és az Egyszerűség, Lehetőség, Sikeresség Őszinte Baráti Társaság. Csongrád megyében jegyezték be a Szegénységben Élők Pártja elnevezésű alakulatot, Győr-Moson-Sopron megyében a Kalózpártot, Heves megyében az Európai Roma Keresztények Jobblétéért Pártot, Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Magyar Főnix Mozgalmat, Pest megyében a Nemzeti Forradalmi Pártot és a Szövetség a Szent Korona Országáért Konzervatív Pártot.
A mintegy száz, Magyarországon bejegyzett párt fele a fővárosban van, tíznél több Pest megyében, mintegy tíz Szabolcsban. A 2010-ben parlamentbe jutott Jobbik Magyarországért Mozgalom 2003-ban, a Lehet Más a Politika pedig 2009-ben lett bejegyezve a fővárosban. 2008 végén 109 párt szerepelt a nyilvántartásokban, 2011 elején 141 volt bejegyezve.
A Legfőbb Ügyészség írásos tájékoztatásában felhívta a figyelmet arra, hogy 2013. január 1-jétől a civil szervezetek bírósági nyilvántartásának tartalmaznia kell az egyesület különös formáját, tehát amennyiben pártként működik, ennek megjelölését is. A szabályozás szerint eddig ezt nem volt kötelező feltüntetni a nyilvántartásban, ezért azt, hogy egy szervezetre vonatkozik-e a párttörvény, egyelőre még nem lehet a bírósági nyilvántartásból teljes egyértelműséggel megállapítani. Erre csak következtetni lehet abból a körülményből, hogy a szervezet nevében a "párt" megjelölést használja, illetve cél szerinti besorolása politikai tevékenység.
Vannak tehát olyan szervezetek is, amelyek pártként működnek, de a nevükben ezt a megjelölést nem használják, illetve olyanok, amelyek nevében még szerepel ez a megjelölés, de pártként való működésük már megszűnt. Továbbá a közéleti és érdekképviseleti tevékenységet végző szervezeteket a bíróság esetenként politikai tevékenység cél szerinti besorolással vette nyilvántartásba, pedig pártként nem kívánnak működni, választásokon nem indulnak - közölte a Legfőbb Ügyészség.
A mintegy száz párt közül tucatnyi az elnevezése alapján baloldali - szociáldemokrata, szocialista -, de még van néhány párt, amely nevében kiáll a szegényekért, a dolgozókért, a rászorulókért.
Számos, elnevezésében keresztény, konzervatív, valamint kisgazda, agrárjellegű, továbbá civil, független párt van, és valamivel kevesebb a nevében nemzeti, környezetvédő vagy éppen roma jellegére utaló párt. De volt már, hogy speciálisabb társadalmi csoportok képviseletét is felvállalták elnevezésükben egyes pártok, így például a 2004-ben bejegyzett Magyar Autósok és Motorosok Pártja, a 2005-ben bejegyzett Panellakók Polgári Párt, illetve a 2009-ben bejegyzett Mátyás Párt. mti

megosztás
hozzászólások
munka törvénykönyve (1), levendula (2), munkaszünet (1), tartozás (1), Életfa iskola (2), GESZ (11), vízimentő (5), transzfer (1), keszthelyi kilometerek (78), óraátállítás (3), balatoni strandbelépő (1), erzsebet program (4), idojaras (262), táncpanoráma (5), Szent István ünnepe (3), környezetvédelem (2), fogyasztóvédelem (1), Koósz Attila (1), Love your belly (2), polgármester (153), jog (3), sztár (2), betegség (12), közmunka (1), Ékszertáska (2), drogmentes (1), zene (23), posta (1), Tar Ferenc (3), Ifi Ferenc (1), Vatikán (1), keszthely (4040), Semmelweis Egyetem (1), taverna (25), esküvő (9), Max (83), sofőrszolgálat (1), Fehér szalag (1), Reischl-sörház (1), adó (6), kávé (2), korcsolya (4), életveszély (1), mentő (9), pollen (3), előadás (14), véradás (2), Playboy (1), Rigo Csaba (36), jutalom (1)