Mindennapos testnevelés az iskolákban szeptembertől

2012. június 26.
A gyermekek egészségi állapotának jelentős javulását várja a kormány attól, hogy szeptembertől az iskolák első, ötödik és kilencedik évfolyamán bevezetik kötelező jelleggel a heti öt testnevelés órát, illetve testmozgást - mondta Hoffmann Rózsa a keddi kormányszóvivői tájékoztatón, ahol jelezte: a kabinet elfogadta a bevezetéssel kapcsolatos jelentést.

Az oktatási államtitkár felidézte, hogy a tavaly decemberben elfogadott nemzeti köznevelési törvény rögzíti: az általános és a középiskolákban szeptember 1-jétől az első, ötödik és kilencedik osztályokban heti öt testnevelés órát kell tartani, majd 2013-tól a teljes alsó tagozaton, illetve felmenő rendszerben a többi évfolyamon is.
Hoffmann Rózsa elmondta: a kerettantervek az alsó tagozaton a tananyag alapjául a Nemzetközi Atlétikai Szövetség számos országban kötelezően bevezetett gyermek-atlétikai programját használják fel, melyek gyakorlati bevezetésére a kormány támogatásával már idén nyáron támogatott továbbképzések indulnak a pedagógusoknak. Az intézkedés bevezetéséhez szükséges tornatermek építését, felújítását, a testnevelő tanárok képzését, átképzését az Új Széchenyi-terv finanszírozza.
A kiosztott háttéranyag szerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2010-es, Az "Iskoláskorú Gyermekek Egészségmagatartása" elnevezésű, nemzetközi kutatása szerint a - 11, 13 és 15 éves - magyar fiatalok leginkább mozgásszegény életmódjukkal, tévéimádatukkal és testképzavaraikkal tűntek ki a felmérésben részt vevő 35 ország, illetve régiójában elő kortársaik közül.
A kutatás kitér arra, hogy a gyerekek jelentős része küszködik súlyproblémával, nő a testtartási rendellenességek száma, csökken a terhelhetőségük. A sport, a mozgás azonban nem csupán népegészségügyi, hanem nevelési kérdés is, mivel jelentős mértékben hozzájárul a személyiségjegyek pozitív irányú változásához, kedvezően hat a tanulási képességekre - rögzítették.
 

megosztás
hozzászólások
dinnye (1), Kis-Balaton (1), Ruzsics Ferenc (434), életveszély (1), jutalom (1), orvos (23), medve (1), szavazas (9), rezsi (18), Jobbik (10), Ács István (10), hitel (5), születés (16), Szeiler (63), parlament (72), georgikon (38), Gyarmati Noémi (1), Krepsz-Kapai Bernadett (1), felsőoktatás (9), regatta (2), kutatók éjszakája (1), Taliándörögd (1), himnusz (1), kötélugró (1), idegenforgalmi adó (1), Szutrély Péter (7), Asbóth Sándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (23), keszthely program (1241), Pál Attila (1), sárkányrepülő (1), Visionet (1), alternatív gyógymód (1), Novák Péter (1), tenisz (3), antsz (15), parkolás (8), pálinka (2), reklám (1), Bock Bisztró Balaton (16), Keszthelyi Egyesített Szociális Intézmény (2), eltűnt (5), Lel Ki Főzde (1), augusztus 20. (5), Tata (1), Donkó Imre (1), Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt (18), gyász (1), zivatar (1), keszthely balaton kekszalag (5), KiBeszél (14)