Mezőgazdaságról és munkahelyekről

2014. február 07.
Az ÁROP Megyei Tervezés Koordinációja (Zala megyei Mezőgazdasági és Munkahelyteremtési konferencia) címet viselő kiemelt projekt keretében a mezőgazdaság és a munkahelyteremtés volt a pénteki tanácskozás témája.

A Széchenyi-terv által támogatott, a Széchenyi Programiroda által szervezett rendezvényen Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke a Zala megye gazdaságfejlesztési irányai című előadásában elmondta: a konferenciasorozat első rendezvényének témáját a mezőgazdaság szolgáltatta, hiszen abból a térségben sokan élnek. Hozzátette, fontos, hogy a települések több pilléren álljanak, ezért lényegesnek tartják a helyi vállalkozók támogatását, s a turizmus fejlesztését is.

A hévízi központtal tervezett rekreációs központ az egész térségre jelentős hatást fejt ki. A projekthez tudnak csatlakozni a régióban élő mezőgazdasági termelők is. A zalacsányi fejlesztések a régióban szintén éreztetik hatásukat a munkahelyteremtésben. Mindez szükségessé teszi, a mezőgazdaság és munkaerőpiac fejlesztését. A konferencián szó volt a vidékfejlesztési programról, annak lehetőségeiről, az agrárgazdaság foglalkoztatási potenciáljáról, és a megye  munkaerő-piaci helyzetről is. A konferenciasorozat következő rendezvényét jövő szerdán tartják Keszthelyen, ahol a turisztika lesz a téma.

 

megosztás
hozzászólások
Owaimer Zoheir (1), jégpálya (4), turisztika (94), 1956 (1), Udvaros Dorottya (1), Joós Adél (1), Cseh László (1), vendégéjszaka (2), hirdetés (1), dinnye (1), Táncpanoráma Keszthely (10), gerincvédelem (1), Hollywood (1), nő (2), Saul fia (7), Spar (1), vonyarcvashegy (158), Oroszlán Zsolt (2), nyugdíjas (2), Balaton-átúszás (1), Bálint NatáLia (2), gasztroblogger (2), Barista bajnokság (2), vízkereszt (1), Pálfi Attila (1), ARC (1), Monitor konyhája (80), Tata (1), Bóka György (2), vívás (1), nyugdij (8), webmark (2), ló (1), KDNP (1), Balatoni Limnológiai Intézet (1), munkahely (8), Kehidakustány (1), piac (6), KeszthelyFest (15), Nagykanizsa (1), mellrák (1), dohany (15), KRAFT (5), választás (46), Golden Globe (3), sport (1085), Mátrai Gabriella (2), Krasznai István (1), Ékszertáska (2), Kovács Patrícia (1)