Megvan a Sziget, a VOLT és a Balaton Sound időpontja

2012. október 18.
Biztossá vált három nagy zenei fesztivál jövő évi időpontja: a soproni VOLT-ot július 3-tól 6-ig, a zamárdi Balaton Soundot július 11-től 14-ig, a budapesti Sziget fesztivált pedig augusztus 5-től 12-ig rendezik meg 2013-ban.

A fesztiválokra november 2-től kaphatóak jegyek - közölte Vető Viktória sajtófőnök csütörtökön az MTI-vel. A tájékoztatásból kiderül, hogy az elővételes időszakban a VOLT-ra az ideivel megegyező áron, illetve az év végéig még olcsóbban is lehet bérletet és napijegyet váltani, a Balaton Soundra és a Szigetre a belépők ára valamivel drágább lesz.
A soproni VOLT 2013-ban a tavalyi időpontnál egy héttel később lesz, és július 3-tól 6-ig tart. Mint a közleményben szerepel, a fesztiválra december 31-ig kedvezőbb áron vásárolható jegy, ment az ideire: a bérlet 19.900 forintba, a napi belépő 8.500 forintba kerül. 2013-ban az elővételes időszakban, azaz április 14-ig a jegy ugyanannyiba kerül, mint az idei VOLT-ra: 20.900 forintot kérnek a bérletért, 8.990 forintot a napijegyért.
A zamárdi Balaton Sound 2013-ban július 11-től 14-ig tart. A Balaton-parti fesztiválra április 14-ig 33 ezer forintért lehet bérletet váltani (ez 2000-rel több, mint az idei jegy) és 14 ezer forintért (ezer forintos áremelkedés) napijegyet venni. A kommüniké kiemelte: aki 2013-ban a helyszínen kívánja megvásárolni a napijegyet, ugyanannyit fizet érte, mint idén, azaz 15 ezer forintot.
A tavaly Európa legjobb nagyfesztiváljává választott Sziget jövőre augusztus 5-én nyit a nulladik nappal és 12-én hétfő hajnalban zárja kapuit. Az ottalvós, hét napra szóló bérleteket 58 ezerért árulják május 5-ig (az idei Szigetre ez 55 ezer forintba került), a hazamenős, öt napra szólót 49 ezerért (idén 46 ezer volt), a napijegyet pedig 13 ezer forintért (ezer forinttal drágábban) kínálják. mti
Fotó: Bielik István

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
rádió (1), VÉDA (1), Kehidakustány (1), medve (1), keresztény (2), Koósz Attila (1), Zalaköveskút (1), CT (3), Főügyészség (7), idojaras (262), Rigo Csaba (36), óraátállítás (3), utánpótlás (1), Béres Attila (2), álommeló (1), Kartali Zsuzsanna (1), Szabó Ilona (1), vállalkozó (4), heviz gyogyfurdo (112), Művészetek völgye (7), családbarát (1), traffipaxrendszer (1), idegenforgalom (174), A Dal (3), keszthelyi-hegység (1), Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (136), szex (9), sztár (2), jégpálya (4), euronews (1), Tóth Levente (2), alternatív gyógymód (1), luxor (99), Platán étterem (1), középiskola (1), Básti Juli (1), Kovács Patrícia (1), vasút (10), megemlékezés (10), Intersport (1), Love your belly (2), Rózsakert étterem Hévíz (1), polgármester (153), Keszthelyi Yacht Kikötő (50), pünkösdi regatta (5), deviza (1), tornádó (1), pannon egyetem (12), természet (2), Csángó Zsuzsa (1)