"Még többet kellene tenni"

2015. január 21.
Németh Gábor építész: A kisebb hibák ellenére is tartós és elegáns főterünk lett, de van még hová fejlődnünk.



Monitor Extra magazinunkban minden alkalommal egy-egy témát járunk körbe. A mostani és a következő számunkban azt a témát boncolgatjuk, vajon milyen Keszthelyen élni, keszthelyinek lenni. Mi foglalkoztatja, esetleg bosszantja a város polgárait? Mi a véleménye Keszthelyről egy igazi lokálpatriótának? És mit mond Keszthely város egyik tiszteletbeli magisztere? Mit tart munkája büszkeségének és kudarcának a volt főépítész?

– Keszthely főépítésze volt a főtér rekonstrukciója idején. Mire büszke ma is?
– Sok mindent szerettem volna tenni akkor, amikor főépítész voltam a városban, és mivel nem nagyon volt gyakorlatom ebben, a lényeges cselekvések és döntések előtt segítségül hívtam olyan szakembereket, ismerősöket, akiknek nagyobb tapasztalatuk volt az adott területen. Megnéztük más városok nem sokkal korábban elkészült új főterét, meghallgattuk az ottaniak elbeszélését, tanácsait, mik voltak a problémák, mit eredményezett a megvalósult fejlesztés, rekonstrukció. A városfejlesztési program elindítása előtt sokat gondolkodtam azon, hogyan segíthetnek ezek a tapasztalatok, és mit tudok én hozzátenni a csapat tagjaként az elképzelésekhez, a tervekhez, amelyek zöld jelzést kaptak, megvalósultak. A segítségkérésben az is biztatott, hogy korábban voltak meghatározó találkozásaim. Az ideérkezők a csodálkozásukat, a jó érzésüket, néha az irigységüket fejezték ki, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen szép helyen élhetek és dolgozhatok. Milyen szép „városom” van, milyen jó itt élni, mert az arányok, a zöldövezet, a házak, az életminőség mindegyike kedvességet sugároz. Ezek a szavak nagymértékű biztatást adtak a munkámban.

– Több város építészével is találkozott annak idején. Mit adtak ők a keszthelyi egészhez? Mit köszönhet nekik?
– A főtéri projekt kapcsán elsőként a váci főépítészhez mentem, először magam, aztán a polgármesterrel. A Duna-parti városban már korábban megvalósult a belváros felújítása, az ottani kolléga az ilyen beruházások prófétája, s amikor eljött hozzánk Keszthelyre, őszinte biztatásának adott hangot. Azt mondta, milyen szerencsés lehetek, hogy ebben a városban valósíthatom meg a projektet. Akkor még buszok pöfékeltek keresztül a téren, hiányzott a zöldövezet a Várkert kivételével, az sem volt azonban a városiak által kedvelt, használt hely. Azok a fák, amelyeket nagy tiltakozások mellett kivágtak, jószerivel nem adtak semmit a téren átmenőknek, egy pad sem volt sehol. Nem funkcionált főtérként, közlekedési csomópont volt, amely többet érdemelt meghatározó szobraival, műemlék épületeivel, ízlést formáló, közösséget szolgáló értékeivel.
– A váci főépítész, miután megmutatta a felújított főterét, meglepetésemre nem az eredményeket sorolta, hanem egyből a közepébe vágott, hogy őt mennyien támadták a program kapcsán, minden volt a fejlesztés idején, csak akasztott ember nem. Konfrontálódott emberekkel, barátokat veszített el, ellenségeket szerzett. Ezekkel együtt azonban büszke arra, amit és ahogyan véghezvitt – a főtér, a város lakóit megszólítva, a projektbe ügyesen bevonva; ma sem csinálná másképpen. Ezt pedig nagyon szívesen elmondja Keszthelyen is, ha elhívják. Sajnos nem hívták el.
– Később ellátogattunk még két városba, ahol szintén megvalósultak hasonló fejlesztések. Az egyik egy kisebb, de turisztikailag fontos város, Kőszeg, a másik pedig egy megyeszékhely, egy fontos diákváros, Szombathely. Mindkét helyen pezsgő, mozgalmas élet zajlott és zajlik a belvárosban, hasonlóan Váchoz. Én hallgattam az építészkollégák tanácsaira, megfogalmazva a saját gondolataimat nekivágtam a tervezésnek. Nyugaton, az Egyesült Államokban és Kanadában sikeresek voltak azok az akciók, amelyek az adott program társadalmasítását tűzték ki célul, több szakmai könyv és cikk is megjelent ebben a témában. Mielőtt nekikezd egy csapat a fejlesztésnek, a változtatásnak, egy nagyon erős társadalmi bázist, támogató csoportot épít ki civilekből. Ebben van az egésznek a sava-borsa. Nem arra törekednek, hogy megtöltsenek egy színháztermet mindenféle emberrel, hanem tudatosan alkottak a civilekből kisebb-nagyobb csoportokat. A legnagyobb kudarcomnak éppen azt tartom, hogy Keszthelyen nem sikerült létrehozni a civilekből támogató csoportokat. Valami hasonló elkezdődött ugyan, de nem teljesedett ki. Úgy érzem, hiányzott a lakosság részéről a készség, a nyitottság, hogy részt vegyen egy ilyen közös gondolkodásban, tervezésben. Voltak lakossági megkeresések, meghívtuk őket megbeszélésekre, tájékoztatókra, de szégyenletesen kevesen jelentek meg.

– Érezhető volt ez a fajta érdektelenség más programok kapcsán is?
– Amikor szóba kerültek a várost érintő kisebb változtatások, tervek, akkor sem volt akkora fogadókészség, mint vártam volna. Nem volt lelkesedés. Soha nem értettem, miért van az, hogy bárhol szóba kerül, mindenkinek tetszik Keszthely, akárhol vagyunk az országban, ha meghallják, hogy innen érkeztünk, felcsillannak a szemek. Azt tapasztaltam azonban, hogy a keszthelyiek jó része nem így vélekedik, mintha nem érdekelné az a kincs, amely a birtokában van. Mindennap szajkózni kellene, hogy megértsék, hol, milyen környezetben, milyen adottságok között élnek.

– Mit jelent önnek Keszthely?
– Keszthely egy szenzációs hely. Izgalommal és élvezettel ismerkedtem meg az előzményekkel, a város építészeti múltjával. Amikor a belváros-fejlesztési pályázati lehetőségek megnyíltak, mindenki főteret, főutcát rekonstruált, a legkisebb falu, városka is. Vannak olyan helyek, ahol messziről látszik, hogy pénzkidobás volt az egész program, mert élettelen a tér, művi a kivitelezés. Ami Keszthelyen megvalósult és megtestesült, úgy gondolom ma is, nagyon jó arányban van az adottságokkal és a lehetőségekkel, a kisebb hibák ellenére is tartós és elegáns főterünk lett.
– Megerősödött a város identitása, elénk tárult a múltunk. Előkerültek a keszthelyi vár kézzel fogható bizonyítékai, a kaputorony és a várfalak maradványai. A régi piacteret visszaadtuk a lakosságnak olyan formában, hogy újra lehetne akár piactér is; egy igazi nagy közösségi terület jött létre, de csorba, mondhatni, háromnegyed lábú lett a beruházás, mert nem készült el a teljes zöldterület-fejlesztés körülölelve a gimnázium, a premontrei rendház, a főplébánia-templom egyedülálló értékű és szépségű épületegyüttesét, tovább növelve a sokak által hiányolt zöldet.

– Mire lenne még szüksége a városnak?
– Elkészült a főtéri beruházással a sétálóutca eleje, vége azonban még most sincs igazán. Addig nem is lesz, amíg valamilyen formában meg nem oldódik a sétálóutca és a Kastély utca, valamint az azt keresztező forgalom ügye. Az észak–déli ősi tengely sok száz év alatt alakult ki, mindig átment és átmegy rajta a forgalom, de egyszer el fog tűnni. Ehhez azonban változnunk kell, fel kell adnunk a korábbi elveinket. Más városban ez megvalósult, elzártak tereket, utcákat a forgalom elől, és mégis élhető az egész, lehet közlekedni, parkolni.
– Még várat magára a vasútvonal fejlesztése, környezetének átalakítása. Elkészült ugyan két szépnek mondott gyalogos vasúti átjáró, amely labirintusszerű, a Balaton-part és a városi szövet kapcsolatán semmit nem javítva. Érdemes lenne meggondolni, át lehetne-e menni talán a vasúti pálya alatt is. Mégis más lenne, ha egy elegáns aluljárón közlekedhetnénk, amely méltó az Erzsébet királyné útjához. Rossz adottsága a városnak, hogy keresztülszeli a vasút, ezt azonban lehet jó megoldásokkal is kezelni, hogy szinte észrevétlenül legyen ott. Korábban megkereste a vasúttársaság az érintett településeket is, így minket is, és monitorozták az igényeket, az ötleteket.

– Ha már a közösségi közlekedést említi, mit szól a buszpályaudvarhoz és környezetéhez?
– Nagyon örülök annak, hogy végre lesz a városnak egy szép, intelligens, európai szintű buszpályaudvara. Ha a vasúti pályaudvart is ilyen színvonalon rekonstruálnák, illetve elköltözne a Volán-telep, egy színvonalas közlekedési csomópont, egy új infrastrukturális városalközpont jöhetne létre. Szükség lenne a környezetében az átutazóknak létesített olcsó szállodára, kiszolgáló létesítményekre, üzletekre, zöldövezetre.

– Beszéljünk a Balatonról is…
– Kevés olyan balatoni város van, amelyik ennyire érintetlen, a maga módján szépséges parttal bír, amelynek viszont a legnagyobb része méltatlanul rosszul használt vagy használatlan, lepusztult. A szabad strandunk nem nevezhető igazán strandnak. Attól északra haladva a part el van átkozva: hatalmas védett nádas van ott, s nem nagyon lehet hozzányúlni. Így hiába van sokhektárnyi városi terület a parton, még azt sem engedik meg, hogy egy rövid szakaszon értelmes kapcsolatot hozzanak létre a víz és az emberek között.
– Aztán az egykor felkapott nagy kemping ma csak vegetál, ezt követi az egykori ládagyár és méltatlanul alulhasznosított környezete, a Városi strand déli fertálya a sok oda nem való funkcióval, vízügyi irodaépülettel, halászhajóbázissal… Emlékszem, gyermekkoromban több volt a szabad strand, nem voltak kerítések, nem volt ennyi ember kizárva. Rendezett és ellenőrzött körülmények között, de nyitottan kellene használni a tavat. A strand víz nélkül, kagylóval, hínárral és iszappal nem strand. Lehet kék meg zöld zászlós, de ha ráadásul kerítések és mindenféle nagyságú, formájú és funkciójú bódék közé van zárva, nem fogják szeretni.
– Évtizedekkel ezelőtt Keszthely egy kedvelt fürdőváros volt, szalonzene, cigányzene szólt a szállodák teraszán, az éttermekben. Az úri közönség nappal a vízben pancsolt, este pedig mulatott. Szállodák mai is vannak, bezárva, ahol sem szalonzene, sem cigányzene nem szól.

„Szerencsére Keszthelyen nagyon sok jó szakember dolgozik azon, hogy az itt élőknek és az ideérkező vendégeknek jó legyen. A Helikon Szálló a parton a tulajdonos mellett a város szégyene is, a Libás strand melletti terület esetében is a tulajdonos hátráltatja a fejlődést. Az olyan tulajdonostól, aki nem foglalkozik a területével, vagy az épületével pusztulni hagyja, egyszerűen el kellene venni, és garanciákkal olyan embereknek, közösségeknek kellene odaadni, akiknek nem az önös célok, hanem a lakosság, a vendég, az ember a fontos. Keszthely egy befogadó város, ezt mindig szem előtt kell tartani.”


 

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
Libás (2), diák (4), Szent István ünnepe (3), Balatonfüred (3), Kovács Patrícia (1), Ekmann László (1), pannon egyetem (12), La Montanara (1), Rio 2016 (32), Eurostat (1), hó (4), orosz (1), jogsebész (9), Kastély kávézó (1), egészség (131), ellazulás (1), parlament (72), költségvetés (1), helikon (41), energia (7), nyelvvizsga (2), nő (2), Főügyészség (7), taverna (25), Gachályi András (3), korcsolya (4), Apák napja (1), Balatoni Hajózási Zrt (4), Víz, Zene, Virág Fesztivál (1), Révai Gábor (1), jogszabály (1), Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (136), sofőrszolgálat (1), Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (3), Serenity Hill (1), kötélugró (1), Vigántpetend (1), reklám (1), Zalaszántó (1), TRX (22), Pálfi Attila (1), Fenyves allé (1), Playboy (1), előadás (14), videó (1), Fejér György Városi Könyvtár (52), Udvaros Dorottya (1), pollen (3), okmányiroda (1), Owaimer Zoheir (1)