Marsalkó Dávid: Lépésről lépésre építkezem

Marsalkó Dávid: Lépésről lépésre építkezem

2018. november 16.
2019-ben jubileumot ül hazánk egyik legkedveltebb zenekara, a Halott Pénz: tizenöt éve lesz, hogy ezen a művésznéven zenélni kezdett Marsalkó Dávid.

A pécsi származású, 34 éves előadó többször elbizonytalanodott az áttöréshez vezető úton, mígnem kisebb sikerek után 2012-ben berobbant. A 2013 óta héttagú formációnak olyan slágereket köszönhetünk, mint a Valami van a levegőben, a Bergendy-feldolgozás Darabokra törted a szívem, a VOLT-himnusz Emlékszem, Sopronban, az Otthon vagy az első nagyobb dobás, A feneked a gyengém. A többszörös Fonogram- és Petőfi zenei díjas együttes marketingszakember-dalszerző-frontemberével beszélgettünk.

– Mit tartasz a legnagyobb sikerednek eddigi pályád során?
– Nekem a legnagyobb siker, amikor több ezren éneklik velünk együtt a dalainkat a koncerteken, ennél nagyobb öröm nincs is. Büszke vagyok a zenekarra és az egész Halott Pénz-csapatra, mert rengeteg szuper dolog van mögöttünk, és remélem, hogy még előttünk is.

– Kevesen hittek benned, ez mégsem szegte kedved. Milyen érzés volt ezzel a tudattal dolgozni anno, és milyen most?
– Teljesen más minden, mint mondjuk tíz vagy öt évvel ezelőtt volt. Más feladatokkal és kihívásokkal nézünk szembe. De egy dolog nem változott: próbálunk jó dalokat írni és élvezni a dalszerzést, ennél lényegesebb nincs.

– Volt olyan pillanat, amikor fel akartad adni?
– Hogyne, többször is. Sokszor volt, hogy elbizonytalanodtam az eltelt tizenöt évben. Nehéz és hosszú út volt, de nem adtam fel. A közönség a hátán cipelte el a Halott Pénzt oda, ahol most tart.

– És volt olyan pillanat, amikor érezted, hogy jó úton haladsz?
– Mindig lépésről lépésre építkeztem, ezért sok ilyen apró pillanat volt. De amikor először volt olyan hangos a közönség egy koncerten, hogy semmit nem hallottam a zenekarból, az például piszok jó érzés volt.

– Rengeteg olyan mondat van a dalszövegeitekben, amely mára hétköznapjaink részévé, szinte szállóigévé vált: „Minden szobába kell álom”, „Vedd el a magadét, de másét nem”, „Van valami a levegőben”. Mit jelentenek neked ezek a mondatok?
– Mivel én írom őket, ezért kiemelten fontos nekem, hogy az emberek szeretik a szövegeket, és sokáig megmarad az emlékezetükben. Hiszem, hogy hosszú távon csak a dalszövegek tudnak életben tartani egy produkciót.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
– Szeretnék még sok jó dalt írni és még sokáig élvezni ezt az életformát, hogy állandóan utazunk, hogy rengeteg nagyszerű embert ismertem meg az eltelt években, és szeretném, ha még jó párszor megtöltenénk a Budapest Arénát.

Fotók: Arató Vibien, Fűrész Zsolt

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
étel (3), spinning (1), szuperhold (1), kulfold (245), tűzoltó (30), vízkereszt (1), étterem (11), homoszexualis (1), autóbusz (1), daganat (6), Horváth Szabina (1), KFT (1), bor (25), Tulipán Helyi Termékek és Magyar Áruk Boltja (6), hűtőgépcsere-program (1), választás (46), e-kereskedelem (1), lovaglás (2), közmunka (1), Gelencsér Kálmán (2), vízilabda (2), Március 15 (2), gerincvédelem (1), cégtörlés (3), Zalaszántó (2), Koósz Attila (1), Bock Bisztró (12), strand (19), balatoni strandbelépő (1), utca embere (8), könyv (1), Széll Tamás (1), Gulyás Orsolya (2), KeszthelyFest (12), Kertész Sándor (5), nyaralas (12), Művészetek völgye (7), kék zászló (1), Villányi Éva (1), diploma (4), Liszkay (2), atlétika (6), okmányiroda (1), vadász (2), turisztika (94), Player's Restaurant & Bar (2), gyümölcs (2), fitnesz (1), online (1), alkohol (4)