Majdnem 200 milliót kap Keszthely és Hévíz

2018. március 29.
Többek között Hévíz és Keszthely is részesül abból a mintegy hárommilliárd forintból, melyet a Balaton-felvidéki vonzerők fejlesztésére szánnak. A 100%-os támogatottságú projektek szerződéseit már aláírták.

Mintegy hárommilliárd forintot fordítanak a Balaton-felvidék fejlesztésére, az uniós támogatást több önkormányzat, kft. és szervezet a Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ) és a Balatoni Integrációs Kft.-vel közös konzorciumban nyerte - tájékoztatta Fekete-Páris Judit, a Balatoni Integrációs Kft. gazdasági igazgatója az MTI-t csütörtökön.

A konzorcium tagjai a turisztikai projektekre a pénzt a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyerték, a fejlesztéseket 2020-ig kell megvalósítani. A támogatási szerződést márciusban írták alá, ezután kezdődtek a 100 százalékos támogatottságú projektek munkálatai a helyszíneken - mondta a gazdasági igazgató.

Balatonfüred önkormányzata 770 millió forintot kap az Esterházy-kastély felújítására és az épületben egy nyaralástörténeti látogatóközpont kialakítására.

Hévíz 100,2 millió forint forráshoz jut a Festetics sétány turisztikai attrakcióvá fejlesztésére.

A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. 73,2 millió forint támogatásban részesül, amit a Festetics-kastély turisztikai szolgáltatásfejlesztésére fordíthat.

Szigliget 470,2 millió forintot kap a szigligeti vár komplex turisztikai fejlesztésére.

Badacsonytomaj 419 millió forintból alakíthatja élménysétánnyá a Kisfaludy utat.

A Folly Arborétum és Borászati Nonprofit Kft. 145,6 millió forintos támogatáshoz jut egy interaktív borászati kiállítás és látogatóközpont kialakításához, a Tihany Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. terveit 570 millió forinttal támogatják, amiből megtörténhet a település uradalmi magtárának komplex fejlesztése, és az Echo dombon egy tematikus történeti park kialakítása.

A Tihanyi Bencés Apátság az Apátsági Múzeum megújításához és egy terasz kialakításához 225,4 millió forint támogatásban részesül.

A Balatoni Integrációs Kft. (a Balaton Fejlesztési Tanács szervezte) 105 millió forintból valósítja meg egyebek mellett a konzorciumi szintű projektmenedzsmentet. A pénzből elkészíti például a világörökség várományosi helyszínek egységes bemutatását.

A Magyar Turisztikai Ügynökség számára 118 millió forint áll rendelkezésre a projektek előkészítésében, továbbá a fejlesztések megfelelő szakmai tartalmának kialakításában és megvalósításában való részvételre.

A fejlesztéseket valamennyi konzorciumi tag saját beruházásban valósítja meg, illetve finanszírozza működtetésüket. MTI

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
ötös lottó (101), Horváth Mariann (1), tűzijáték (1), Owaimer Aisha (1), antsz (15), belfold (1440), Szeiler Stúdió (32), luxor (99), Télikert (5), internet (20), Balatoni Kurzusok (8), taverna (25), szex (9), kornyezettudatos (4), család (1), Divinyi Tamás (4), Ács István (10), támogatás (5), Sifter Rózsa (1), adomány (1), Villányi Éva (1), rezsi (18), Bartha Gábor (34), Balaton Sound (2), strand (19), hó (4), Cseh László (1), Zalaegerszegi Törvényszék (12), jaras (36), paleo-ketogén (4), művészet (1), videó (1), Klenovics Mónika (2), Oláh Péter (2), tanulmány (11), google (3), maraton (57), gyógytornász (1), energia (7), Szeiler (63), palyazat (164), Ifi Ferenc (1), véradás (2), óvoda (7), hospice (1), nyugdij (8), alga (1), zivatar (1), erdő (2), gasztronómia (4)