Lubics Szilvia hosszútávfutó Zala megye díszpolgára

2012. szeptember 09.
Szombaton a Zala Megyei Közgyűlés ünnepi ülésén adta át Manninger Jenő, a közgyűlés elnöke a Zala Megye Díszpolgára kitüntető címmel járó pecsétgyűrűt Dr. Lubics Szilvia hosszútávfutónak.

A 2010-ben átadott zalavári millenniumi emlékműben immár harmadik éve tartják a díjátadót. Manninger Jenő megyei elnök beszédében először Makovecz Imre építészre, az emlékmű megálmodójára, Zala megye díszpolgárára emlékezett, aki 2011. szeptemberében hunyt el. Kitért arra is, hogy a tavalyi megyenap óta nagy változások történtek a megye életében. “A korábbi évek pénzelvonásai miatt szükség volt a pénzügyi konszolidációra, átadtuk intézményeinket a kormányzatnak, de elmondhatjuk, hogy rendben, pénzügyi tartozások nélkül.  A megye új feladat és határkörrel rendelkezik. Kisebb hivatallal, intézményfenntartás nélkül, de a megye életét,  jövőjét nagyobb mértékben tudjuk befolyásolni.” - emelte ki az elnök.

A beszédet követően került sor a megyegyűlés kitüntetéseinek átadására.



A Zala Megye Díszpolgára kitüntető cím: Dr. Lubics Szilvia hosszútávfutó, fogorvos (Nagykanizsa)
Zala Megye Közigazgatásáért Díj: Csertán Mária igazgatási csoportvezető (Zalaapáti)
Zala Megye Egészségügyéért Díj: Dr. Huzián Ida orvos (Lenti)
Zala Megye Szociális  Gondoskodásáért Díj: Soós Lászlóné szociális gondozó (Tófej)
Zalai Közművelődésért Díj: Halász Gábor igazgató-Hévíz, polgármester-Kiskutas  
Zalai Pedagógus Díj: Kun Sándorné óvodapedagógus (Gyenesdiás)  
Az Év Zalai Diákja Díj: Patus Eszter tanuló (Nagykanizsa)  
Zala Megye Sportjáért Díj: Lang József nyugdíjas (Zalaegerszeg)
Zala Megye Ifjúsági Sportjáért Díj: Damina László szakmai vezető (Hévíz)  
Zala Megyei Sajtódíj: Antal Anita sajtóreferens (Hévíz)  
Zala Megye Közszolgálatáért Díj: Zalaszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Zalai Civil Társadalomért és Nemzetiségekért Díj: „Fehér Bottal a Kerka Mentén” Látásfogyatékosok Egyesülete-Lenti
Zala Turizmusáért Díj: Gosztola Gyöngye Étterem és Wellness Hotel
Zala Megye Fejlesztéséért Díj: Doucha Ferenc vállalkozó (Nagykanizsa)  
Zala Megye Építészetéért Díj: Czigány István építész, vezető tervező (Zalaegerszeg)
Zöld Zaláért Díj: Kránitz Ferenc ny. mérnök (Keszthely)  
Vajda Lajos Díj: Farkas Ferenc tanár-szobrász (Zalaegerszeg)

megosztás
hozzászólások
Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft (6), ajándék (8), turisztika (94), keszthelyi kilometerek (78), Pálfi Attila (1), efott (6), Rigo Csaba (36), Kocsis László (1), Golden Globe (3), Tar László (1), Zala Megyei Főügyészség (4), aranyérem (1), telihold (1), Mikulás (8), hazassag (6), Z. Karvalics László (1), Rio 2016 (32), gyógytó (1), horgász (5), Csősz-Tóth Norbert (1), álláshirdetés (18), Együtt (1), hulladék (3), kisterseg (20), Radnóti Miklós (1), web (5), Pampetrics György (21), Asperger-szindróma (1), Hegyi Roland (HR) (5), Széll Tamás (1), Csokonai társaság (1), uszoda (9), hatos lottó (93), Joós Adél (1), Nyitott Balaton (2), emléknap (1), vírus (1), Balatoni Kör (2), Jazz Fiesta (2), Pál Attila (1), baleset (169), VOLT fesztival (7), jaras (36), europa-bajnok (5), Szeiler (63), Player's Restaurant & Bar (2), szalon (1), esztétika (8), Liszkay (2), euronews (1)