Lekapcsolták Schmitt Pál Facebook-oldalát

2012. március 29.
Lekapcsolták Schmitt Pál Facebook-oldalát csütörtökön kora este - közölte a hvg.hu. A portál azt írta, hogy elszabadultak az indulatok Schmitt Pál hivatalos Facebook-oldalán: az utolsó bejegyzéshez 444 hozzászólás érkezett, amelyek jelentős részében az államfő lemondását követelték.

Negyed 7 körül az oldal szerkesztői azt közölték, hogy 10 perc múlva lekapcsolják az oldalt. Megtették, az oldal elérhetetlen.
Az MTI is azt tapasztalta, hogy az államfő Facebook-oldala már nem elérhető.
A Semmelweis Egyetem doktori tanácsa csütörtökön úgy határozott, a tényfeltáró bizottság adatait megismerve indítványozza a szenátusnak az államfő kisdoktori címének visszavonását. Az egyetem szenátusának döntéséről este tájékoztatják a nyilvánosságot.
Az államfővel kapcsolatos plágiumgyanú miatt felállított, a Semmelweis Egyetem által felkért testület megállapításainak összefoglalóját az intézmény kedden a honlapján hozta nyilvánosságra. A tényfeltáró bizottság jelentése szerint a doktori eljárás hiányosságokkal ugyan, de formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának, az egyetem azonban szakmai hibát követett el, amikor a szövegazonosságokat nem tárta fel időben.    
A Schmitt Pál disszertációjával kapcsolatos jelentést a Semmelweis Egyetem rektora kedden elküldte a nemzeti erőforrás miniszternek tájékoztatásul, valamint állásfoglalás céljából, Réthelyi Miklós viszont illetékesség hiányára hivatkozva felbontás nélkül visszaküldte azt.    
Schmitt Pál szerdán Szöulban az MTI Hírcentrum tudósítójának azt mondta, nem mond le a köztársasági elnöki tisztségről. Mint közölte, számára a plágiumgyanút vizsgáló tényfeltáró bizottság végkövetkeztetése "egyfajta elégtétel". mti

megosztás
hozzászólások
Reischl-sörház (1), Gulyás Orsolya (2), állatkínzás (2), posta (1), fitnesz (1), zala (1156), Pápai Gábor (6), szakács (1), Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft (6), web (5), garázsvásár (1), verkli (5), matolcsy gyorgy (1), holokauszt (1), Ranolder (1), szabadsag (2), Nagymező Gyenesdiás (1), előadás (14), Asbóth Sándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (23), fürdő (2), online (1), alpolgármester (2), test (1), kultura (22), szavazas (9), ruha (2), nyelvtanulás (3), 3D (1), biztosítás (2), Keszthelyi Kiscápák (6), jövőkutatás (1), arckezelés (1), triatlon (13), balatoni strandbelépő (1), husvet (14), Suba Alexandra (1), repuloter (64), Villányi Éva (1), étrend (4), Tar Ferenc (3), Bartha Gábor (34), Filharmónia (1), georgikon dse (7), Rio 2016 (32), ajándék (8), kozlekedes (8), pápa (1), emléknap (1), Szeiler Stúdió (32), bank (7)