Kvarda Attila: A változásokban bízok

2012. december 16.
Az újonnan megbízott kórházigazgatók december elsején vették át öt évre szóló kinevezési okiratukat Budapesten. Az állami kézbe kerülő keszthelyi kórházban dr. Kvarda Attila marad a vezető. Ennek apropóján értékeltük az idei évet a főigazgatóval.

− Amikor idekerültem, a legfontosabb célom volt stabilizálni a kórház működését, gazdaságilag és a humánerőforrás tekintetében is. A megnyert kártérítési per nyugvópontot jelentett az intézmény életében, de sajnos mindennap megéljük az egészségügyre jelenleg jellemző finanszírozási anomáliákat.
Szoros kapcsolat a várossal
− Voltak fejlesztési lehetőségek az idén, két műszer beszerzése valósult meg, a keszthelyi önkormányzattal közösen pályáztunk 50 millió forintos gép-eszköz beszerzésre. A szoros helyi együttműködés az állami fenntartásba vétel óta is tart – tudtuk meg a főigazgatótól.
A legnagyobb kihívást az jelenti majd a fekvőbeteg-ellátó intézményeknek, hogy a fenntartás mellett eszközberuházásokra és épületfelújításokra pályázzanak. Szűkültek a lehetőségek a forráshiány miatt. Korábban éppen az önkormányzatok állták az önrészt, amelyet önmagában nem tudott volna előteremteni a keszthelyi kórház, így a jövőben a száz százalékban támogatott pályázatokra kell koncentrálni.
Itthon tartani a szakembereket
− A humánerőforrás megtartása a másik igazi kihívás a kórházvezetőknek, a jó szakembergárda, a nővérek és az orvosok hazai pályán tartása. Nagy a nyugatra csábító erő. Az év közben eszközölt béremelés sokat jelentett, de nem lehet ennél a szintnél megállni. Az egészségügyi államtitkárságnak tett jelzéseket továbbítják a döntéshozókhoz, abban bízok, hogy az ő lobbierejük is lesz annyira erős, hogy változások lesznek a jövőben – közölte a vezető.
Keressük a megoldást
A legdrágább forma a fekvőbeteg-ellátás, igen leterhelt ez a terület. A nagy forgalom miatt pedig magasak a kiadások, a fenntartási költségek. Vannak már arra törekvések, hogy hogyan lehetne az egészségügy finanszírozását javítani, de az állami bevételi források, a járulékok nem fognak olyan mértékben növekedni a következő években, hogy ezekből lehessen minél többet áttenni a gyógyítás területére. Megoldást jelentene a magán-egészségügyi ellátás és biztosítás, a kiegészítő szolgáltatások, de ez sem oldja meg teljes mértékben a rendszer gondjait, ahonnan 500 milliárd forint hiányzik.
− Túlélési praktikákra kényszerülünk, szorosabb együttműködést kell kialakítanunk a szomszédos intézményekkel, belső struktúraátcsoportosításokra, módosításokra lesz szükség. Fontos kérdés, hogy mi lesz ebben az esetben azokkal a betegekkel, akik a változások miatt hosszabb várólistára kényszerülnek, ezzel hosszabb időre kiesnek a munkából, szövődmények alakulhatnak ki, később jutnak hozzá a rehabilitációhoz. Ezek a lépések pedig további költségeket generálhatnak – fejtette ki Kvarda Attila.
A keszthelyi, a Zala megyei, a hévízi és a nagykanizsai, valamint a tapolcai kórház szoros együttműködést tervez a jövőben a gyógyszerbeszerzés kapcsán.
A főigazgató elmondta azt is, hogy rövidesen elkezdődik a jelenleg még önkormányzati kézben lévő járóbeteg-ellátás helyzetének megoldása, ami segítheti a fekvőbeteg-ellátást is. Sokszor ugyanis az alapellátás kompetenciájába tartozó esetek kerülnek más ellátási szintre, formába.

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
golf (11), Katedra nyelviskola (5), sportlövő (2), tornádó (1), jogosítvány (1), Golgota Baptista Gyülekezet (1), ökölvívás (2), szauna (2), atlétika (6), barista (1), tengerpart (1), boldog (1), verseny (2), Krasznai István (1), sofőrszolgálat (1), georgikon dse (7), Balatonátcsúszás (1), munkahely (8), viz (1), web (5), keszthely program (1164), koktél (1), Szent Mihály (1), vállalkozó (2), programajánló (19), oktatas (347), ÉrtékTrend extra (7), Visionet (1), Szeiler Stúdió (32), miniszterelnök (2), erzsebet program (4), footgolf (1), dohany (14), Rigo Csaba (36), pszichoterápia (1), ARC (1), Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (130), Bock Bisztró Balaton (16), Az év orvosa (1), Zalaszántó (2), Bedő Beáta (8), Top 50 (1), 3D (1), Bródy János (1), medve (1), év fürdője (4), Kvárta Mátyás (43), Divinyi Tamás (4), Balaton átúszás (3), Monitor Extra (19)