Kulturális örökség napjai - Programok Zala megyében

2011. szeptember 13.
Zala megyében a Kulturális örökség napjain, szombaton és vasárnap megnyílnak és ingyenesen látogathatók lesznek azok az építmények is, ahová máskor nem vagy csak korlátozottan lehet belépni, emlékhelyekhez szerveznek bringatúrát és vendégeket várnak a legkisebb települések is, mert meg akarják mutatni magukat.

Az országos programra Zala megyéből jelentkezett a legkisebb település - közölte a Zala megyei kínálat ismertetésekor Kertész Margit országos koordinátor. Az alig száz lelkes Vindornyalakon három épületet is megnyitnak, az 1780 körül épült Hertelendy-kúriát, a klasszicista stílusúvá átépített Szentháromság-templomot és a XVIII. századot bemutató faluházat.
Érdekesnek ígérkezik például a keszthelyi Pannon Egyetem A-épülete. A belvárosi épületegyüttest - Európa első agrár felsőoktatási intézményét, az 1797-ben alapított Georgikont - szombaton nyitják meg a közönség előtt. A Festetics-majorban viszont mindkét napon látogatható lesz a Szendrei Júlia-emlékszoba. A Petőfi özvegyének életét, családját bemutató kiállítást a Georgikon Kar két évvel ezelőtt nyitotta meg Szendrei Júlia szülőhelyén.
A Balaton fővárosában a Népművészeti Alkotóház felújított népi barokk műemlék épületében a környékbeli kézművesek tevékenységéhez kapcsolódó - fafaragó-, szövő-, kosárfonó-, bőrös-, kéregtárgy készítő- és babakészítő - alkotóműhelyek munkáit ismerhetik meg a látogatók. A Balaton Kongresszusi Központ és Színház modern, a Goldmark Károly Művelődési Központ klasszicista stílusú épületét és "kulisszatitkait" Bujtor Tibor műszaki vezető mutatja be a pincétől a padlásig vasárnap a látogatóknak. Aznap családi programokat, táncos mulatságot, vetélkedőket, táncházat, mesemondó versenyt is rendeznek, szombaton pedig Velünk maradt címmel Cseh Tamás-estre várják a közönséget.
A természetkedvelők szervezett - oda-vissza 24 kilométeres - kerékpáros útvonalon, bringával juthatnak el a Balaton Múzeumtól a Diás-szigetre, ahol helyi kísérők tárlatvezetésével tekinthetik meg Fekete István-emlékszobáját.
Szilvágyon évek óta a Kulturális örökség napjain rendezik meg a kézműves és kulturális hagyományokat felelevenítő szilvafesztivált - mondta Kertész Margit. A látogatók egyúttal a tradicionális borászati eszközöket is megtekinthetik a pinceprésházból kialakított pincemúzeumban.
Vonyarcvashegyen sétautat szerveznek a Szent Mihály-hegyen található halászkápolnához, Zalaszentgróton a Batthyány-kastély, Zalaszántón a Pethő-kúria, a Szent Kozma- és Damján-templom kínál érdekes látnivalót - sorolta a koordinátor.
A megyei jogú városokban a Kultúrházak éjjel nappal elnevezésű program jegyében tartanak rendezvényeket. Zalaegerszegen, a Gébárti-tónál a Kézművesek Házában kétnapos tökfesztivált tartanak. A Tök jó fesztiválon Kőszegi István és Kőszegi László hangszeres bemutatója mellett idiofon, aerofon és membranofon hangszerekből nyílik kiállítás, töklámpást, csuhé- és kukoricacsutka-játékokat, madáretetőt készítenek, de tökfejre is célba lehet lőni. A kovácsműhelyben a patkókészítés, lópatkolást rejtelmeit, a fazekasműhelyben az applikált edények, míg a szálasanyag műhelyben a gazdasági kosár készítését mutatják be.
A dél-zalai városban a Kanizsai Kulturális Központ - Hevesi Sándor Művelődési Központ szombaton nyitja meg kapuit; délelőtt csillagászati előadásokat tartanak, este pedig Laux József triója és barátai adnak koncertet. mti

megosztás
hozzászólások
horgász (5), törvény (1), Filharmónia (1), drog (3), párbajtőr (1), gyes (2), Rózsakert étterem Hévíz (1), egészség (131), ponthatar (6), ajándék (8), traffipaxrendszer (1), Lel Ki Főzde (1), parkolás (8), Fodor Edith (3), tour de france (1), kresz (2), Év fája (1), méregtelenítés (1), balatongyorok jazz (23), Varga Endre (4), Eurostat (1), bolt (3), Brüsszel (1), Vajda János Gimnázium (22), Illés Fanni (1), Babos Lajos (1), palyazat (164), programajánló (19), szabadsag (2), vonyarcvashegy (158), Golden Globe (3), hegyalja fesztival (3), gazdasag (363), kenyér (7), tiltakozás (1), képviselő-jelölt (5), goldmark muvelodési kozpont (60), deviza (1), operatőr (1), Bezerics (1), vb (8), Stohl András (1), betegség (12), keprol kepre (7), Március 15 (2), drogmentes (1), Keszthelyi Egyesített Szociális Intézmény (2), keszthely program (1241), építész (3), szakács (1)