Kiválóak Keszthely strandjai

2012. június 15.
A keszthelyi Szigetfürdőn adták át a 2012. évi Kékhullám Zászló elismeréseket a Balaton legkiválóbb fürdőhelyeinek és kikötőinek. Keszthely önkormányzati fenntartású strandjai az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megkapták a kék zászlót.

A Balatoni Szövetség által rendezett minősítés követelményrendszere a nemzetközi Kékzászló mozgalom szempontjain alapszik. A kiváló színvonalat tanúsító zászlót és oklevelet dr. Lázár János, a Balatoni Szövetség titkára, és Vetőné Zeke Erzsébet, a Nők a Balatonért Egyesület elnökségi tagja adta át a megjelent polgármestereknek, strandvezetőknek pénteken Keszthelyen.
Lázár János köszöntőjében elmondta: idén a mozgássérültek és gyermekek biztonságát garantáló követelményekre helyezték a fő hangsúlyt, ennek feltételeit kiemelten vizsgálták a strandokon. A zsűrizésben részt vett az ÁNTSZ, a Balaton Fejlesztési Tanács, a Balatoni Szövetség, a Balatonparti Fürdőegyesületek Szövetsége, a Nők a Balatonért Egyesület és a Balatoni Turisztikai Marketing Iroda.
Harminc balatoni strand és négy kikötő nevezett az idei a megmérettetésre, melyek közül huszonöt, illetve három nyerte el a Kékhullám Zászlót. A zsűri az egyes fürdőhelyeken tapasztalt minőségi eltéréseket háromfokozatú besorolással különböztette meg az oklevélen; a legkiemelkedőbbeknek járó háromcsillagos minősítést kapta a keszthelyi Városi strand is.
A fürdőhelyek kékzászlós elismerése Európa-szerte egyfajta garancia a látogatók számára: aki a versenyben részt vevő strandra vagy kikötőbe megy, biztos lehet abban, hogy jó minőségű vízben fog fürdeni, tiszta, rendezett és biztonságos körülményeket talál, és igényes szolgáltatásokat tud igénybe venni. Az elbírálás során vizsgálják többek között a strandok vízének és a partszakasznak a tisztaságát, az infrastrukturális és higiéniai feltételeket, az akadálymentes megközelítés lehetőségét, a vízi mentők és az orvosi ügyelet működését, a hulladékgyűjtést, továbbá a szolgáltatások mennyiségét és minőségét.

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
autizmus (2), kovács (1), állami (1), kresz (2), pollen (3), lotus (1), Selmeczy Zsuzsanna (5), keszthely foter (200), Komoróczi Lajos (3), muzeum (55), megemlékezés (10), Z. Karvalics László (1), konyha (1), ellenőrzés (2), Szabó Ilona (1), erzsebet program (4), időkép.hu (2), balett (1), Varga Endre (4), Polgári vélemény (5), Ekmann László (1), Jobbik (10), Bogi (13), béremelés (2), menekült (1), telefon (3), vonat (7), újszülött (1), luxus (4), Március 15 (2), nagyméret (1), Szeiler (63), dohany (15), Nyitott Balaton (2), orosz (1), Csótár András (58), parkoló (4), csapadék (1), pálinka (2), Kastély kávézó (1), turisztika (94), Rézsó Tamás (6), Hollywood (1), kert (1), temetés (2), Bocuse (3), taverna (25), Koncz Zsuzsa (1), Bóka István (1), tartozás (1)