Kiemelkedőt alkottak

2014. május 19.
Fennállásának legnagyobb sikerét érte el az idén a keszthelyi Asbóth-iskola. – A szakma kiváló tanulója versenyen három szakmában az ország legjobbja asbóthos diák lett, valamint szereztünk még egy 4. és egy 6. helyezést is – tájékoztatta a Monitort Csótár András, az intézmény igazgatója.

– Eredményeink: szerkezetlakatos 1. hely: Huber Ádám; járműfényező 1. hely: Németh Renáta; karosszérialakatos 1. hely: Horváth Tamás; erősáramú elektrotechnikus 4. hely: Lőrincz Tamás; karosszérialakatos 6. hely: Hompók Tamás, aki különdíjat kapott a legjobb szóbeli teljesítményért.
– Kiemelkedő ezeken kívül, hogy asbóthos tanuló, Bertók Kinga képviseli hazánkat Franciaországban az ősszel megrendezendő szakmák Európa-bajnokságán. Büszkélkedhetek még országos eredményekkel: a Bod Péter könyvtárhasználati versenyen Fauzer Kinga 8. helyezett lett, Óvári Dávid matematikaversenyen került be az ország legjobbjai közé. Megyei és regionális szinten is nagyszerű eredményt nyújtottak diákjaink. Mindannyiukra nagyon büszke vagyok, hiszen az ő eredményeiknek köszönhetően figyelnek fel ránk nagynevű vállalkozások. Közülük többen meg is kerestek már minket, és szakmai, valamint anyagi segítségüket, együttműködésüket ajánlották fel másik szakmáink gyakorlati hátterének felfejlesztéséhez is – fejtette ki Csótár András.

megosztás
hozzászólások
katona (1), Bálint NatáLia (2), kulfold (245), Bock Bisztró Balaton (16), humanitárius település (1), triatlon (13), SzezOn bevásárló közösség (1), hotel mirage (1), VeszprémFest (1), Nagykanizsa (1), díj (4), police (513), Joós Adél (1), Czigány Sándor (2), Ferenc pápa (1), unicef (1), Intersport (1), tornádó (1), Fehér szalag (1), georgikon dse (7), vitorlásverseny (30), halál (42), Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (1), munkanelkuli (2), keszthely foter (201), felveteli (29), tavaszi szél vizet áraszt (1), alternatív gyógymód (1), tispol (3), Papp Gabor (227), kormánymegbízott (1), Balaton-part (10), balatongyorok jazz (23), koraszülött (1), betegség (12), Balatoni Kör (2), diploma (4), keprol kepre (7), gyermek (12), KFT (1), tiltakozás (1), étterem (11), csillaghullás (2), gyümölcs (2), Zala Megyei Közgyűlés (3), monitormagazin (107), konyvtar (103), uszoda (9), parkolás (8), szerencsejatek (630)