Kezdődik a Balatoni Nyár

2013. június 13.
Hétfőtől ismét látható az M1 és a Duna World közszolgálati tévécsatornákon a Balatoni Nyár című, Révfülöpről jelentkező műsor - hangzott el a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Lencsó Rita, az MTVA sajtófőnöke elmondta: a stábtagok nemcsak a Balaton partjáról, hanem harminc más vidéki helyszínről is jelentkeznek majd a műsorfolyamban. A tudósítók jelen lesznek a fontosabb kulturális eseményeknél, többek között a Nagyon Balaton, valamint a Balaton Sound rendezvényről adnak helyszíni tudósításokat.
Milus Katalin felelős szerkesztő arról számolt be, hogy az augusztus 20-ig jelentkező Balatoni Nyár reggelente már negyed nyolc előtt rövid ajánlót ad, a műsor pedig minden nap 9.15-től 11 óráig lesz látható. Élő bejelentkezést láthatnak még a nézők a déli és az esti Híradókat követően.
A rádiózók délutánonként a Kossuth Rádióban hallhatnak összefoglalókat a műsorból, amelyet délutánonként mindkét tévécsatorna megismétel. A műsor ezúttal a határokon túlra is kitekint: magyar vonatkozású fürdőhelyekre kalauzolják el a nézőket.
A tájékoztatón bemutatkozott a program több műsorvezetője is: Mádai Vivien, Harsányi Levente, Jakupcsek Gabriella, Csiszár Jenő, Borbás Marcsi, Szujó Zoltán, Rátonyi Krisztina és Tóth Tamás.
A Balatoni Nyár hetente két alkalommal az Erzsébet-táborból is bejelentkezik, bemutatja az ottani tematikus sporttáborokat. Ebben Balogh Gábor öttusázó olimpikon, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány képviseletében lesz a stáb segítségére.

megosztás
hozzászólások
Donkó Imre (1), terápia (4), Burgonyakutatási Központ (2), rádió (1), életmód (10), gyümölcs (2), Intersport (1), állami támogatás (1), Szeiler (63), Barista bajnokság (2), vuz kft (17), torkos csütörtök (3), Kovács Viktória (4), influenza (2), Oláh Péter (2), Owaimer Aisha (1), proa (1), Zalaszántó (1), Széll Tamás (1), gasztroblogger (2), törvény (1), Balatoni Szövetség (3), kitüntetés (6), Dublecz Karoly (2), csokoládé (2), diák (4), adó (6), EU (14), ARC (1), cselgáncs (1), drogmentes (1), pápa (1), Novák Péter (1), menetrend (3), Giro d'Italia (1), paralimpia (4), Németh Gábor (1), Pampetrics György (21), idojaras (262), áramszünet (3), Mikulás (8), világbajnokság (2), Joós Attila (1), Polgár Zsolt (1), Kehidakustány (1), bor (26), deviza (1), hazassag (6), vallás (1), punkosdi regatta (9)