Készül a jövő évi költségvetés

2012. november 30.
Novemberi soros ülésén a keszthelyi képviselőtestület elfogadta a 2013-as költségvetési koncepciót, és megtárgyalta az önkormányzat háromnegyed évi gazdálkodási helyzetét.

Az idei gazdálkodásról szólva Szabó György pénzügyi bizottsági elnök elmondta: takarékos gazdálkodást mutatnak a számok, ám az év hátralevő heteiben is törekedni kell a kiadások minimalizálására, és lehetőség szerint a jelenlegi mintegy 320 millió forintos hitelállomány csökkentésére.
Ruzsics Ferenc polgármester hozzátette: azt a korábbi szabályozást, miszerint a működési célú hiteleket nem vihetik át az önkormányzatok a következő évre, megváltoztatták: 2013. június 30-áig engedélyezi a kormány a likvid és folyószámlahitelek meghosszabbítását – eddig az időpontig fejeződik be ugyanis az önkormányzatok adósságállományának állami rendezése.
Mint ismeretes: a miniszterelnök egy októberi budapesti rendezvényen jelentette be, hogy 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam összesen 1956 települési önkormányzattól. Ezzel kapcsolatban a polgármester elmondta: január-februárban kezdődnek meg a konkrét tárgyalások a hitelátvállalás részleteivel kapcsolatban.
A háromnegyedévi gazdálkodást összefoglaló előterjesztésből kitűnik, hogy az önkormányzati fenntartású intézmények a költségvetési előirányzat kb. 77%-át hívták le, ez időarányosan megfelelő. A helyiadó-bevételek csaknem 90%-ra teljesültek, és az előző évihez képest összességében növekedtek, de még mindig jelentős, 317 millió forintot meghaladó összegre rúg a kivetett, de meg nem fizetett adóhátralék-állomány.

Tárgyalt a testület a 2013. évi költségvetési koncepcióról is: jelen állás szerint a tervezett kiadások mintegy 981 millió forinttal haladják meg a várható bevételeket, de az országos büdzsé elfogadásától sok függ majd. A tervezésnél nehézséget jelentett, hogy jövő évtől az önkormányzati feladatellátás, ezzel együtt a finanszírozási rendszer is alapjaiban változik meg. A korábban az önkormányzatok által ellátott feladatok egy része az államhoz kerül, például több tevékenység járási hatáskör lesz, az oktatási és közművelődési intézmények egy részénél megváltozik a fenntartó személye, és módosul az adóbevételek eloszlása is az állam és az önkormányzatok közt. Ezzel összefüggésben új finanszírozási struktúra kerül kialakításra, mely elszakad az eddigi jellemzően normatív támogatási rendszertől – a pontos országos számadatok azonban még nem ismertek, ezért települési szinten nehéz a tervezés.

Döntöttek a képviselők arról is, hogy nem emelkednek az önkormányzati tulajdonú helyiségek bérleti díjai jövőre.

A belvárosi kereskedők ismét a bérleti díjak csökkentését kérték az önkormányzattól: a tavalyi évhez hasonlóan holtszezonban, a 2012. október 1-től 2013. április 30-ig terjedő időszakra a minimálisan elvárt bérleti díj 75%-ában állapította meg a fizetendő díj mértékét a testület.

megosztás
hozzászólások
Mándó Zsuzsanna (1), Kardos Gábor (6), menekült (1), korcsolya (4), Zalaszántó (1), bolt (3), nyelvtanulás (3), esztétika (8), KRAFT (5), kornyezettudatos (4), Pelso Társaság (6), kalendarium (831), Béres Attila (2), világbajnokság (2), Hosszú Katinka (2), Szent Márton (3), sárkányrepülő (1), Fenyves allé (1), Ugrimanók (1), étel (3), Polgár Zsolt (1), farsang (2), tavasz (1), munkanelkuli (2), munkaszünet (1), munkaviszony (1), telihold (1), Mátrai Gabriella (2), koraszülött (1), ötös lottó (101), Főzzünk játszva (2), Szabó Ilona (1), holokauszt (1), footgolf (1), TDM (3), szakács (1), ünnep (141), luxus (4), tollaslabda (1), Tóth Csaba (3), gyermekbarát (2), szépségápolás (8), biztosítás (2), Pál Attila (1), test (1), alkalmassági (1), múzeumok éjszakája (4), Monitor konyhája (80), Katedra nyelviskola (5), gyilkosság (1)