Keszthelytől Keszthelyig - (Kerékpár)úton a tekerő sereg

2014. május 10.
MIntegy 300 túrázóval indult útnak a „Tekerj a sereggel!” elnevezésű kétnapos, Balaton körüli honvédségi kerékpártúra Keszthelyről május 10-én. Farkas Anikó, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke – aki szintén körbetekeri a tavat – megnyitójában leszögezte: ez a rendezvény az egészséges életmódot és persze a haderőt hivatott népszerűsíteni.
Nézze meg galériánkat!

Rövid megnyitóbeszédében Farkas Anikó hangsúlyozta: számadatok is bizonyítják, hogy a katonák fizikai paraméterei kimagaslóak, és ugyanezt támasztja alá ez a kerékpártúra is.

„Civilek és katonák együtt tekerve népszerűsítik az egészséges életmódot és a katonai pályát” – mondta a kabinetfőnök asszony, majd „jó tekerést” kívánt mindenkinek.

Dr. Horváth Teréz, Keszthely város jegyzője szintén köszöntötte a résztvevőket, és bejelentette, hogy egy darabon a polgármesteri hivatal harminchárom munkatársa is csatlakozik a bringás sereghez.

A verseny rajtját stílszerűen ágyúlövés jelezte – szigligeti hagyományőrző katonák hozták működésbe régi korok legendás fegyvereinek egyikét.

A túrázók az első napon az északi parton haladva jutnak el majd a balatonkenesei célállomásra. Mint eddig mindkét alkalommal, a rajt előtti készülődéshez most is az MH Légierő Zenekar−Veszprém szolgáltatta a zenei aláfestést.

Vasárnap a déli parton kerekezik majd végig a sereg, délután várható a mezőny érkezése Keszthelyre.
monitormagazin/honvedelem.hu

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
jogsebész (9), aranyérem (1), testkezelés (2), nav (29), Csöre Gyula (1), Kis-Balaton (1), Darren Cranmer (2), gerincvédelem (1), kormany (11), Alsópáhok (51), Lel Ki Főzde (1), baleset (169), Pálfi László (1), halottak napja (1), magyar dal napja (8), belfold (1440), támogatás (5), Tóth Gergely (1), KRAFT (5), Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt (18), utca embere (8), Burucs Szabolcs (2), ipsos (1), Tóth Xénia (6), tartozás (1), Zalaköveskút (1), balatongyorok jazz (23), KDNP (1), fájdalomambulancia (2), Gelencsér Kálmán (2), HUSZ (7), kilométer (1), Balaton (1156), étterem (11), állatok (16), okmányiroda (1), fürdő (2), sofőrszolgálat (1), Gyertyánági Endre (1), telefon (3), Naszádos Péter (10), Player's Restaurant & Bar (2), SzezOn bevásárló közösség (1), Budapest (3), riporter (1), vegetariánus (1), Zalai Kutyasuli (1), lovaglás (2), jatek (2), Manninger Jenő (384)