Keszthelyi kábítószer-kereskedőt fogtak el a zalai rendőrök

2014. december 09.
Egy 26 éves keszthelyi férfi ellen kábítószer-kereskedelem miatt javasolt vádemelést a Keszthelyi Rendőrkapitányság, aki több környékbeli ismerősét „látta el” kábítószerrel.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. július 30-án a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei igazoltattak egy 24 éves hévízi férfit és barátját, majd - mivel a fiatalok szemmel láthatóan bódult állapotban voltak - előállították őket a Keszthelyi Rendőrkapitányságra. Egyikük ruhájából marihuána is előkerült. Mindketten elmondták, hogy a tiltott szert egy ismerősüktől vették és már nem első alkalommal.

Az ügyben elrendelt nyomozás során a nyomozók kiderítették, hogy a két férfi a kábítószert egy 26 éves keszthelyi férfitól vásárolta, aki rajtuk kívül még több embernek is értékesített a szerből. A rendőrök a fogyasztókat előbb tanúként, majd közülük 5 fiatalembert az eljárás során gyanúsítottként hallgatták ki; valamennyien beismerő vallomás tettek, elmondták, hogy 2014. januártól több alkalommal vásároltak marihuánát vagy anfetamint a kereskedőtől.

A 26 éves embert szintén gyanúsítottként hallgatták ki, aki beismerte, hogy nem csak tovább értékesítette az általa megszerzett kábítószert, hanem fogyasztott is belőle. A férfit a rendőrök őrizetbe vették, aki azóta már szabadlábon védekezik.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 16 éves és a 32 éves keszthelyi, a 24 és 34 éves hévízi, illetve a 29 éves sármelléki fogyasztók ellen a nyomozást kábítószer birtoklás vétség miatti gyanúsításukat követően felfüggesztette, a 26 éves R. Rajmund keszthelyi lakos ellen pedig kábítószer-kereskedelem bűntett és kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozási iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Keszthelyi Járási Ügyészségnek.
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

megosztás
hozzászólások
munkahely (8), kisterseg (20), Központi Statisztikai Hivatal (3), nagyik karácsonya (1), konyvtar (103), spinning (2), Barista bajnokság (2), Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft (6), halál (42), Marsalkó Dávid (1), energia (7), Rezi (1), kulturalis (4), vonat (7), Telecom (2), Főzzünk játszva (2), Laky András (2), óraátállítás (3), Monitor konyhája (80), Fehér szalag (1), Tour de Hongrie (2), zene (23), diploma (4), gépjármű (1), sorkötelezett (1), kovács (1), Brüsszel (1), Aradvári László (1), Zala Megyei Főügyészség (4), himnusz (1), homoszexualis (1), sportlövő (2), tanulás (2), Mikulás (8), Balaton átúszás (5), golf (11), Balatoni Hajózási Zrt (4), munka (11), Keszthely HUSZ (3), világnap (1), Villányi Éva (1), túlsúlyos (3), Naszádos Péter (12), alakformálás (6), luxor (99), szerelem (1), Miss Balaton (1), sajtóközlemény (5), Tar László (1), Gulyás Orsolya (2)