Keszthelyen négy fiatal férfi ellen indult büntetőeljárás kábítószer birtoklás megalapozott gyanúja miatt

2015. március 12.
A körzeti megbízott 2015. március 10-én 13 óra 20 perckor Sármelléken az Arany János utcában négy idegen férfit igazoltatott egy elhagyott tűzoltó szertárnál. A zalai rendőrök a helyszíni szemle során a helyiségben 4 tő vadkendert találtak cserépbe ültetve, valamint további 3 tövet már szárítottak.



A szemlén résztvevő botanikus szakértő elsődleges véleménye szerint a megtalált növények virágzás előtt álló kb. 40-50 cm magasságú vadkender növények. A helyszínen a termesztést elősegítő ventillátorok, fűtéshez használt világító berendezéseket, sátrakat, tápoldatokat találtak a rendőrök. Az egyik férfi lakásán házkutatást tartottak a nyomozók, ahol 106 gramm levéltörmeléket és egyéb vadkender termesztéshez szükséges tárgyakat találtak.

A nyomozók mind a négy férfit gyanúsítottként hallgatták ki, akik közül K.T. 24 éves keszthelyi férfi azt mondta a rendőröknek, hogy egy nagykanizsai barátjával saját fogyasztásra termesztették a vadkendert. Az ehhez szükséges elméleti tudást, valamint a technikai berendezéseket is az internetről rendelték és vásárolták meg. A bűncselekmény elkövetését a két fiatalember elismerte, akik azt is elmondták a nyomozóknak, hogy 23 éves keszthelyi társuk csupán sofőrként volt jelen, a másik nagykanizsai férfitől pedig a magokat vették.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

megosztás
hozzászólások
Helikoni ünnepség (4), oscar (13), Baptista Szeretetszolgálat (1), tabor (6), íjászverseny (1), Csángó Zsuzsa (1), Halház kft (1), képviselő-jelölt (5), kerekpar (27), Márton nap (1), szerencsejatek (630), keresztény (2), VÉDA (1), Joós Attila (1), parlament (72), táplálkozás (1), nap (2), Magyarország szépe (1), kormánymegbízott (1), Gachályi András (3), regisztráció (1), percdíj (1), Darren Cranmer (2), bolt (3), goldmark muvelodési kozpont (60), ló (1), Partics Roland Hunor (1), euronews (1), ÉrtékTrend (35), Gyarmati Noémi (1), Cséby Géza (5), Balaton átúszás (5), Somogyi Zoltán (4), Balatoni Hajózási Zrt (4), ÉrtékTrend extra (7), hotel mirage (1), utazas (15), freestyle foci (1), Ugrimanók (1), Nagymező Gyenesdiás (1), hospice (1), Pelso Társaság (6), fitt (1), boldog (1), kutya (23), Magyar Telekom (1), Radnóti Miklós (1), verkli (5), jovedelem (2), munkahely (8)