Keszthelyen LED-falon kísérhetjük végig a Kékszalag versenyt

Keszthelyen LED-falon kísérhetjük végig a Kékszalag versenyt

2018. június 04.
A jubileumi 50. Kékszalagot vízközelből élheted át. Pályázhatsz arra, hogy Keszthely és a Balaton királynőjének, a Lisának csapatába tartozz!

Több mint 600 indulót vár a Magyar Vitorlás Szövetség az idei, jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíjra, amelyen elindul a többszörös olimpiai bajnok osztrák Roman Hagara vezette Red Bull csapat is.

Idén ismét lehet jótékonykodni a Kékszalagon: autizmussal élők számára indul gyűjtés. A nagyhajós versenyt megelőzően sor kerül a gyerekek „Kékszalagjára”, a Kékpántlikára is, amelyet szintén az Erste Bank támogat.

Mérföldkőhöz érkezik Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenye: július 26-án indul Balatonfüredről az 50. Kékszalag Erste Nagydíj. „Bár a Balatonon évente közel kétszáz vitorláseseményt szerveznek, ezek közül legismertebb és a legnagyobb mezőnyt felvonultató verseny a Kékszalag” - mondta dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) elnöke a verseny sajtótájékoztatóján.

A verseny közvetítésének technikai hátterét az Antenna Hungária biztosítja, a látványos megjelenítést az AH a legmodernebb technológia igénybe vételével garantálja, fedélzeti kamerákon kívül drónkamera bevetésével. A közvetítés széles körben, több platformon elérhetővé válik az érdeklődők számára, a teljes verseny élőben követhető az AH online szolgáltatása, a mindiGO Sport igénybe vételével. A verseny új honlapjának a Reblog nyújt otthont, így az közvetlenül is elérhető lesz a legnézettebb hírportál, az Origo címlapjáról. Balatonfüreden, Balatonkenesén és Keszthelyen pedig a helyi közönség LED falakon kísérheti figyelemmel a verseny alakulását.

Jön Roman Hagara

A Roman Hagara és Hans P. Steinacher olimpiai, világ- és európabajnok vitorlázók vezette Red Bull Extreme Sailing Team is részt vesz az ötvenedik Kékszalagon – jelentette be Harmati László, az Erste Bank vezérigazgató-helyettese. Szerinte kézenfekvő döntés volt a Kékszalag támogatása. „Közösek az értékek. A tradíció, a folyamatos fejlődés, a csapatmunka megbecsülése, az új kihívások keresése, a versengés szeretete az egyaránt jellemzik a bankot és a vitorlázást” – mondta.

Az Erste szeretne mindenkinek esélyt adni arra, hogy a Kékszalag legprofibb hajóin élhesse át a versenyt.

A www.erstehiggymagadban.hu oldalon július 10-ig bárki pályázhat arra, hogy a Fantom, a Ganz Danubius, az Inyama, a Lisa, a Nemere II, a Prevital, a Restless, a Sirocco, a Trentasette, a Westport, vagy a Red Bull GC32-es Extreme hajóján kerülje meg a tavat. Az indulásnak nem feltétele a hajózási múlt és tudás, azonban jó tudni, hogy a kapitányok maguk választanak a hozzájuk jelentkezők közül, így érdemes megírni, miért szeretne valaki bekerülni a kiválasztott csapatba.

 

Az Erste exkluzív könyvet is megjelentet a fél évszázados verseny tiszteletére, az ősszel 1500 példányban kiadott kötetben az ötven verseny képeit, eredményeit és élményeit gyűjti egy csokorba Szekeres László. A könyv kereskedelmi forgalomban nem lesz kapható, az Erste a nála regisztrálóknak küldi majd azt el. Regisztrálni a versenyen és a Kékszalag előfutárainak számító regattákon lehet majd.  

Az 50. Kékszalag Erste Nagydíj jó alkalmat teremt a jótékonyságra is: verseny során egy jótékonysági szalag megvásárlásával az Autistic Art Alapítványt támogathatják az indulók. A nevezésnél plusz öt- illetve tízezer forint befizetésével tudják támogatni a 10 civil fenntartású, autizmussal élő fiatalokat ellátó lakóotthont segítő alapítványt.

Beszédes adatok

Amellett, hogy a korát és hosszúságát tekintve európai szinten élen áll a Kékszalag, az elmúlt évek bizonyítják, hogy minden tekintetben népszerű versenyről van szó. A tavalyi versenyen 526 hajó indult el és a verseny nehézségét és a kihívást mutatja, hogy az indulók közül csak 395 egység ért érvényesen célba.

Elsőként a Litkey Farkas vezette Festipay futott be alig több mint 10 órás idővel. 2008 óta pedig a Kékszalagokon átlagosan 547 hajó nevezett a versenyre és 410 futott be, ami közel 75 százalékos befutási aránynak felel meg.

Az első Kékszalagot 84 évvel ezelőtt, 1934-ben rendezték. Egészen 2001-ig kétévente rendezték meg a tókerülő versenyt (kivéve a második világháború alatt), azóta pedig évente rajtol a Kékszalag. Így lesz az idei az ötvenedik alkalom. A verseny útvonala légvonalban 155 kilométer.

Fotók: Szántó András

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
hosegriado (7), Jazz Fiesta (2), kávé (2), nyugdij (8), adó (6), muzeum (55), belfold (1440), pedagógus (6), keszthely program (1238), közétkeztetés (4), Brüsszel (1), Az év orvosa (1), spinning (1), katona (1), fitt (1), újév (6), nyelvtanulás (3), fogorvos (5), Csöre Gyula (1), Tarkarét Biofarm (1), Tál Zoltán (2), tollaslabda (1), Szeiler (63), szalloda (59), Mohácsi József (8), fejlesztés (12), luxus (4), férfi (1), VeszprémFest (1), Don (1), sütemény (1), Puskás Tamás (3), georgikon dse (7), szex (9), Benkő Lívia (1), nagyik karácsonya (1), kovács (1), Balatoni Hajózási Zrt (4), Virágos Magyarország (6), egeszsegugy (266), karate (2), Amazon (3), Pál Attila (1), Szeiler Stúdió (32), Selmeczy Zsuzsanna (5), néptánc (4), borünnep (23), medve (1), Anna-bál (2), Sifter Rózsa (1)