Keszthely jövőjéért

2014. szeptember 10.
A munkahelyteremtést tartja a város legfőbb feladatának a Magyar Szocialista Párt keszthelyi szervezete, ezt sajtótájékoztató keretében hangsúlyozták. Mohácsi József, a párt városi elnöke és polgármester-jelöltje elmondta: a Helyi Választási Bizottság nyilvántartásba vette az MSZP jelöltjeit.

Köszönetet mondott azoknak, akik aláírásukkal támogatták a párt jelöltjeit, s mindenkit invitált a választásra. Hozzátette: azt szeretnék, hogy Keszthely politikamentes legyen, s a fejlődés legyen az elsődleges.
Szabó György a párt kampányfőnöke kiemelte: a jelölteknek sikerült megtalálni a megfelelő személyeket. Öröm, hogy az aláírásgyűjtés során nem volt elutasítás, s atrocitás. Ahogy eddig, választási siker esetén Keszthelyért, a város jövőjéért kívánnak dolgozni. Legfőbb cél a munkahelyteremtés, ezzel ugyanis nem csak megélhetést tudnak teremteni a lakók számára, hanem a fiatalok, a szakemberek elvándorlását is meg tudják akadályozni. Hangsúlyozta, hogy Keszthelyen ipari parkot kellene létrehozni, alkalmas területként a kastély mögötti területet említette. Beszélt a fecskeházprogramról is, ami szintén segítené a fiatalokat. Lényeges pontként említették a turizmust, benne azt, hogy ötven kilométeres körzetben rengeteg érték van, melyekkel gazdálkodni kellene. Ugyancsak fontos szerintük, hogy Keszthelynek és Hévíznek jóval szorosabbra kellene fűznie a kapcsolatát. Az egészségügyben már beindult ez a folyamat. Mohácsi József beszélt a Hévíz-Balaton Airportról is, elmondva: a repülőtér nem csak a turizmust, hanem a szállítást is jól tudná szolgálni, s utóbbi legalább száz munkahelyet is teremtene. Elmondta: a városnak lobbiznia kell az európai uniós pénzekért, ez a záloga a fejlődésnek, Keszthely jövőjének.

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
konyha (1), balatongyorok jazz (23), relaxáció (1), Cserszegi fűszeres (1), humanitárius település (1), Musica Antiqua (2), Balatongyorok (136), Laky András (2), Gelencsér Kálmán (2), Bányai László (2), Klenovics Mónika (2), Bethesda (1), luxor (99), tűzoltó (32), hegyalja fesztival (3), vízilabda (2), táplálkozási tanácsadó (1), Major Veronika (5), tavasz (1), Szent István ünnepe (3), Alsópáhok (51), kutatas (81), Ekmann László (1), zala (1156), Czigány Sándor (2), Player's Restaurant & Bar (2), egyetem (188), Rózsakert étterem Hévíz (1), Dumaszínház (2), Balatonfüred (3), tűzijáték (1), shotokan (1), Fodor Edith (3), méregtelenítés (1), gyes (2), TRX (22), regatta (2), Horváth Szabina (1), Novák Péter (1), Magyarország tortája (1), támogatás (5), Tulipán Helyi Termékek és Magyar Áruk Boltja (6), Keszthelyi Kiscápák (6), trianon (2), Komoróczi Lajos (3), környezetvédelem (2), jövőkutatás (1), Az év orvosa (1), Budapest (3), karrier (1)