Keszthely is él a kiskapuval a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban

2015. április 10.
Az üzletek vasárnapi zárva tartása miatt a vásárokról és piacokról szóló rendeletét módosította a képviselő-testület rendkívüli ülésén.



A vasárnapi zárvatartásról szóló törvény nem terjed ki a piacokra és vásárokra. A Kertv-ben megfogalmazottak szerint a piac: olyan épület, épületegyüttes vagy terület, ahol állandó vagy rendszeres jelleggel többen általában napi, esetenként heti rendszerességgel folytatnak kiskereskedelmi tevékenységet; a vásár: olyan épület, épületegyüttes vagy terület, ahol rendszerint többen folytatnak idényjellegű vagy meghatározott eseményekhez, naptári napokhoz kötődő eseti jellegű kiskereskedelmi tevékenységet.

Piac a törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet szerint ott lehet, ahol a település rendezési terve ezt lehetővé teszi

Ruzsics Ferenc polgármester elöljáróban elmondta: az eredeti rendeletük módosítását azért tűzték napirendre, hogy vasárnap lehetőséget biztosítsanak a kereskedők számára alkalmi, ünnepi vásár tartására.
Erre a Fő téren és a sétálóutcán, valamint a Balaton-parton lesz lehetőség. Az ülésen jelen volt több sétálóutcai kereskedő is, akik közül néhányan jelezték: át kell gondolni a helyzetet, ahhoz ugyanis, hogy a belváros a hét utolsó napján életteli legyen, minden vasárnapra kellene programot kitalálni. Úgy vélték, a Fő teret jobban be kellene vonni a rendezvényekbe, melyek távolról is vonzanák a turistákat, hasznot hajtva Keszthelynek. Hozzátették: programokat ők is szívesen szerveznek, ezzel kapcsolatosan egyeztetni kívánnak. A polgármester válaszában hangsúlyozta: a képviselő-testületnek a vasárnapi zárva tartást szabályozó törvény tekintetében nincs ráhatása a kormányra. A rendelet módosításával a város minden lehetőségét kimeríti. A rendelet módosítását egyhangúan elfogadta a testület.

Ezt követően Keszthely önkormányzata településfejlesztési tervezéssel összefüggő megalapozó vizsgálatáról, a város Tour de Hongrie nemzetközi kerékpáros verseny megrendezésében vállalt szerepéről, valamint első körben a térségi sportcsarnok létrehozásáról tárgyaltak és döntöttek a képviselők.

megosztás
hozzászólások
marko peter (22), Polgári vélemény (5), Magyar Turizmus Zrt (45), tenisz (3), Balaton-átúszás (1), kormany (11), Jobbik (10), jég (5), torkos csütörtök (3), Ferenc pápa (1), táncpanoráma (5), horgász (5), Havasi Bálint (13), lakás (3), felsőoktatás (9), középiskola (1), Bethesda (1), Főügyészség (7), szavazas (9), divat (4), aranyérem (1), tabor (6), Eurostat (1), Laky András (2), Bányai László (2), piac (6), téligumi (1), gyümölcs (2), Vaszily Zsolt (3), nyár (1), Tóth Levente (2), medve (1), magyar dal napja (8), Nardai Sarolta (1), Gachályi András (3), újév (6), repülőtér (21), Jazz Fiesta (2), balett (1), kékszalag (12), katasztrofavedelem (44), DK (13), Balatongyorok (136), regatta (2), DJ Gerysson (1), álommeló (1), Kehidakustány (1), barista (3), kereskedelem (1), eltűnt (5)