Keszthely elérte határait

Keszthely elérte határait

2016. október 16.
Az utóbbi évek tendenciája idén még markánsabban érzékelhető; továbbra is növekvőben van a Balaton népszerűsége. Siófokon 9,1 százalékkal, Keszthelyen 5 százalékkal, Balatonfüreden 5,7 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma nyár végéig, azaz az év első nyolc hónapjában.

Az okok jól ismertek, amelyek közül a legjellemezőbbek: a kedvező időjárás, a kitűnő vízminőség és egyéb természeti adottságok, a bővülő program és attrakció-kínálat, és a világ más országaiban tapasztalható terrorfenyegetettség.

Siófok kereskedelmi és magánszálláshelyein az önkormányzat hivatalának adatai szerint 979 848 vendégéjszakát töltöttek az év első nyolc hónapjában, ami 180 527 vendégéjszakával több, mint az egy évvel korábbi adat. Tavaly a kurtaxának is nevezett idegenforgalmi adóból mintegy 300 millió forintnyi közvetlen bevétele származott a városnak.

Balatonfüred szálláshelyein 743 325 adóköteles vendégéjszakát töltöttek az idei év első nyolc hónapjában, ami 40 063-al több mint a 2015-ös adatok. Tavaly egész évben összesen 824 549 vendégéjszakát regisztráltak, amiből 635 310 volt adóköteles, és amelyből a városnak közel 300 millió forint adóbevétele származott.

Keszthelyen 189 694 vendégéjszakát regisztráltak augusztus végéig, ami 9 083-al több az előző évi adatoknál. A városnak idén eddig az idegenforgalmi adóbevételekből 55,3 millió forintos bevétele származott, ami éves szinten meghaladja a 60 millió forintot.

Tar László, Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft. ügyvezetője az idei nyarat értékelve azt nyilatkozta, Keszthely elérte a határait. Július 23 és augusztus 20 között gyakorlatilag nem lehetett szállást találni. „Ennél többet Keszthely jelenleg nem nagyon tud, mert ilyen minőségű és szolgáltatású szálláshelyekkel nem lehet szezont hosszabbítani”- fogalmazott.

Az üdülőövezetben nyaranta a lakosságszámuk sokszorosát befogadó települések számára komoly feladat a turizmus kiszolgálása. Ehhez járul hozzá az állam úgy, hogy az idegenforgalmi adóbevétel (ifa) minden forintjához 1,55 forintot hozzátesz. (A jövőben az állami hozzájárulás mértékét csökkenteni kívánják 0,55 fillérrel, ami miatt a Balatoni Szövetség felemelte a hangját.) A városok bizonyos megkötésekkel, de maguk döntenek az ifa mértékéről, amely tavaly Siófokon 400, Balatonfüreden 470, Keszthelyen 410 forint/fő/éj volt, és idén csak Balatonfüreden emelkedett 10 forinttal. (hirbalaton.hu)

megosztás
hozzászólások
Bock Bisztró (12), repülő (3), karácsony (20), Don (1), szunyog (3), Asbóth Sándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (23), Ács István (10), eltűnt (5), Silver fitness (1), terápia (4), Playboy (1), életveszély (1), reklám (1), jogszabály (1), borünnep (24), jótékonyság (3), hegyalja fesztival (3), Krassói Katalin (1), fitnesz (1), felmondás (1), Cserép Letícia (1), Papp Gabor (227), holokauszt (1), autó (3), Czigány Sándor (2), Liszkay (2), sportlövő (2), alkalmassági (1), állami (1), Balsai Móni (1), Cserszegtomajfutás (5), Semmelweis Egyetem (1), Sáringer-Kenyeres Tamás (5), vírus (1), Z. Karvalics László (1), koktél (1), Fenyves allé (1), parlament (72), Tóth Xénia (6), Sárdi Katalin (1), kutya (23), tranzakciós díj (1), hó (4), homoszexualis (1), táncpanoráma (5), menza (2), nagyméret (1), kiállítás (16), tűzoltó (32), Rejuvena (19)