Ízek és érvek I.

Magyarországon másfél millió ember veszi igénybe a közétkeztetést, nem mindegy hát, hogy milyen minőségű az étel. Ebben a hónapban igyekeztünk alaposan körüljárni az ízeket és az érveket pró és kontra. Só, cukor, zsír, tej és gabona – elég-e, sok-e? Jobb-e a teljes kiőrlésű, ha mesterséges anyagokkal színezik, mint az alacsony zsírtartalmú, ha vizezett? Abban egyetértés van, hogy mindenki szeretne egészséges lenni, egészségesen enni. De helyes-e az irány, vagy máris tévúton járunk? A megkérdezettek – szakemberek és „közétkezők” – erre próbáltak szubjektív és objektív válaszokat adni.

A keszthelyi általános iskola bejárati ajtajára kiragasztott étlapon egyre kisebbek a betűk. Ha van türelmünk hozzá, az A4-es méretű papíron kisilabizálhatjuk a sokasodó információkat: az ételek neve mellett már nemcsak a kalória-, zsír-, fehérje- és szénhidráttartalmukat, hanem a bennük található allergéneket is fel kell tüntetni. Az ebédlő felé közeledve fokozódik a hangzavar, a helyiségből a megszokott menzaszag árad.

„Íztelen az étel – én sem a menzán étkezem”
Új ízek, új alapanyagok, új menük – hogy mennyire népszerűek és mennyire váltották be a reményeket a közétkeztetésben, azt a legjobban talán az látja, aki mindennap szembesül velük: a gyakorló pedagógus. Az iskola alsó tagozatos tanítónője szerint nem beszélhetünk sikerről:
– Nem megengedhető az a pazarlás, ami a menzán folyik. Íztelenül főznek, csúnyán főznek, a gyerekek pedig
vizuálisak: ami nem szép, azt nem eszik meg. Aki gyakorló szülő, az tudja ezt. A pedagógus nem erőltetheti, hogy kóstolják meg a levest vagy a főételt, egyenek három kanállal belőle… Nem eszik meg, inkább ott ülnek az iskolában nyolc órán keresztül étlen-szomjan. Ha a tízórai magos zsemle, nem eszik meg. A magos dolgokat amúgy sem szereti a tanulók fele. A reform célja az volt, hogy egészségesen étkezzenek, megismerjenek minél több alapanyagot, kiegyensúlyozott legyen a zöldség-gyümölcs-fehérje bevitelük, az egyensúly még sincs meg, mert nem esznek a gyerekek. És nyafognak. Délután két órakor már az uzsonnásdobozt lesik, mert éhesek. Mindenkinek más az ízlése, de beszélgettem sok felnőttel és gyerekkel, s az egyöntetű véleményük az, hogy íztelen az étel. Sokat elmond, hogy én sem itt étkezem.
– Gyakori, hogy összeegyeztetlen az első és a második fogás, például sűrűn kapunk bablevest spenóttal. Számtalanszor tálalnak még mindig elősütött, előkészített termékeket, pipifasírtot, amiről nem tudható, hogy mit tartalmaz; fagyasztott nutellás gombócot porcukorral, ami nem reform, hanem szénhidrátbomba. Vannak jó ötletek is: krémek, pürék kerülnek a menübe, amelyeket megkóstolhatnak a gyerekek, és ha ízlik nekik, rákenjük a zsemléjükre – folytatja a pedagógus. – Van büfé, de nem az iskola fennhatósága alá tartozik, így a rágógumitól kezdve a chipsen át a nyalókáig minden kapható. Az alsó tagozaton megmondtuk a szülőknek, nem engedjük, hogy a kis-
diákok televásárolják magukat ilyesmivel. Ám ahol nincs tiltva, ott megveszik. A megoldás a gyerekközpontú étkeztetés lehetne: az ő ízlésükhöz közelítően főzni és tálalni, fokozatosan csempészni az új ízeket, alapanyagokat a megszokott ételekbe. Kapjanak tésztát, de zöldséges öntettel. A pizzát pedig minden gyerek szereti, a feltétben akár hús és zöldség is lehetne, és készülhetne másféle gabonából.
A csengő könyörtelen, nem nézi, mennyi van még a tányéron, a szünetnek vége, a tálcák nagyrészt a mosogatóhoz kerülnek, a diákok pedig elindulnak a napközi, a különóra vagy hazafelé. A szerencsésebbeket már várják a szüleik, a testvéreik a bejáratnál.
Lilla négyéves, középső csoportos óvodás. Megkérdezem, milyen az oviban az ebéd, ujjait összecsippentve mutatja: egy csipetnyi só kéne csak. A bátyját várja. Gyuszkó tízéves, ötödikes, és ha hazaérnek, kihasználja apja vajszívét: általában csokoládéval üti el az éhét, amíg édesanyja hazaér, és megfőzi a vacsorát.

Elrontott kedvencek
– Bevallom, nem vagyok következetes édesanya, már ami az étkezést illeti. Tudom, hogy mi egészséges, és mi nem, néha mégis muszáj engedni. Természetesen chipset csak egészen kivételes alkalmakkor kaphatnak, a nyalókáért pedig már nem is nyúlnak a boltban a gyerekeim – árulja el egy anyuka az iskola előtt várakozva. – Hét és fél éves fiam viszont hetente háromszor két órát edz iskola után, este hét órakor végez, olyankor még a focilabdát is megenné. Hazáig aztán zöldség-gyümölcs helyett péksüteménnyel húzzuk ki… Otthon a hagyományos alapanyagok mellett használunk kölest, hajdinát, kókusz- és pálmazsírt, a joghurtba zabpehely és amaránt kerül, a teát szárított sztívialevelekkel édesítjük. Ezért örömmel fogadtam, hogy az iskolában a közétkeztetés megreformálásának köszönhetően tovább színesedik az ízpaletta. Nos, a tapasztalatok felemásak. A fiam beszámolóiból kiderül: a tízóraira kapott tea íztelen, a kakaó szinte ihatatlan. Az uzsonna rendszerint „undorító”, a konyhás nénik gyanús kinézetű dolgokat kennek a kenyérre (padlizsán- vagy zellerkrémet), amelyekben gyakori a hagyma, ami a gyerekek életkori sajátosságából adódóan nem ehető. Ha mégis megpróbálkoznak az uzsonnával, az első, ami a szemétben landol, a szendvicset megkoronázó paprikaszelet vagy sárgarépa-karika. Az ebéd pedig… A legnagyobb kedvenc, a bolognai spagetti még tartja magát, de az örök paradicsomleves elesett, és a zöldborsófőzelék sem vált már ki hurrázást. Az előbbi túl savanyú, az utóbbi pedig furcsa. A karfiolfőzelék viszont még a töknél is rosszabb. A fiam mindent megkóstol, és van, hogy sótlannak találja a fogásokat, de jellemzőbb, hogy inkább íztelennek. Az osztálytársaival egyetemben általában több mint a felét megeszi az ebédnek. Több anyukától hallottam azonban, hogy a gyerekek alig ebédelnek, nem uzsonnáznak, és amikor kijönnek az iskolából, a szemközti kisboltban alaposan bevásárolnak chipsből, csokoládéból. Az iskolai büfében pedig a legnépszerűbb étel még mindig a hagyományos melegszendvics és a hot dog – sorolja.

Nem tisztelik az ételt a gyerekek
A közétkeztetési reform néhány eleme talán megkérdőjelezhető, a kivitelezés pedig a tapasztalatok szerint néhol csapnivaló. Azonban minden éremnek két oldala van, ezért hallgattassék meg a másik fél is. Az egyik keszthelyi közétkeztető cég vezetője szerint nem rossz a menza.
– Nincs változás a megmaradó étel mennyiségében az egy évvel ezelőttihez képest, de még mindig őrült pazarlás folyik a közétkeztetésben. Ez tény. Egyvalamiről azonban senki nem beszél: arról, hogy nincs az ételnek tisztelete a gyerekek körében. Ráadásul az étkezési kultúrájuk is hagy kívánnivalót maga után: nemcsak az alsóbb évfolyamokon, de még a kilenc-tíz évesek között is akadnak olyanok, akik nem tudják a kést-villát használni, ezért nem állnak neki egy szelet rántott húsnak, érintetlenül a tányéron hagyják. A diákok sokszor el sem mennek a levespultig, bizonyos korosztályoknál pedig ha a hangadók nem esznek egy „kajából”, a többiek sem. Vagány dolognak tartják az ételt rugdosni vagy a kenyeret a vizespohárba tömködni is. Vannak iskolák, ahol a tanár a gyermekkel együtt étkezik, adott esetben segít neki, ott nagyobb a fegyelem az ebédlőben, ám ahol alig felügyelik őket, ott rettenetesen tudnak viselkedni – állítja a cégvezető. – A konyhareform célja, hogy minőségben és mennyiségben is tápláló ételeket kapjon a fejlődő vagy a felnőtt szervezet – ebbe a tudatosságba átfordulni nemzetgazdasági érdek. Húsz évvel ezelőtt egy gasztroenterológus éhen halt, ma pedig sikerszakma. A szándék ezért örömteli, változtatni kellett. Az étlap táplálkozástudományi szempontok alapján grammra pontosan kiszámolt adagokat tartalmaz meghatározott fehérje-, zsír- és ásványianyag-mennyiséggel, meghatározott elkészítési móddal. A város pedig óriási kedvezményeket ad: az óvodások ingyen, az általános iskolások fél áron étkeznek. Hosszú időnek kell még eltelnie, amíg eljutunk odáig, hogy a szülő azt mondja a gyerekének: jót teszel magaddal, ha megeszed az ebédet a suliban; ne pedig azt, hogy nem baj, ha nem ebédeltél, majd bekapunk egy hamburgert hazafelé.
Folytatjuk