Ismét remekeltek az asbóthosok

2014. április 17.
Három aranyérmet, egy negyedik és egy hatodik helyezést szereztek a keszthelyi Asbóth iskola diákjai a Szakma Sztár Fesztiválon és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal szervezésében megvalósult Szakma Kiváló Tanulója versenyen.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2014-ben hetedik alkalommal rendezte meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV), valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV). Ezek országos döntőjére a VII. Szakma Sztár Fesztiválon 2014. április 14-16. között Budapesten, a Hungexpo Vásárközpont G és F pavilonjában került sor, melynek díjkiosztó, záró ünnepélyén Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is részt vett. Idén 106 iskolából 194 diák került be a szakmai versenyek országos döntőjébe.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által meghirdetett, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. által finanszírozott, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatósága szervezésében megvalósult Szakma Kiváló Tanulója Versenynek a Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Gáspár András Szakközépiskola és Szakiskolája adott otthont 2014. április 14-16. között, ahol járműfényező és karosszérialakatos szakmákban versenyeztek a keszthelyi diákok.

A keszthelyi Asbóth Sándor szakképző iskola eredményei:


Orbán Viktor miniszterelnök gratulál és adja át az elismerést az Asbóth iskola tanulójának, Huber Ádámnak, aki a szerkezetlakatos szakma aranyérmese lett.


Szerkezetlakatos
1. hely: Huber Ádám

Járműfényező
1. hely: Németh Renáta

Karosszéria-lakatos
1. hely: Horváth Tamás

Erősáramú elektrotechnikus
4. hely: Lőrincz Tamás

Karosszéria-lakatos
6 hely. Hompók Tamás, valamint különdíj a legjobb szóbeli teljesítményért

 

megosztás
hozzászólások
ország torta (1), Balatongyorok (136), FINA vizes világbajnokság (1), Klenovics Mónika (2), gyógyszertár (1), Tóth Csaba (3), tappenz (1), Major Veronika (5), Magyar Turizmus Zrt (45), Fejér György Városi Könyvtár (52), Krepsz-Kapai Bernadett (1), nyár (1), Festetics kastély (139), cukorbetegség (2), borünnep (24), szauna (2), Koncz Zsuzsa (1), Cseh László (1), pannon egyetem (12), marko peter (22), traffipax (4), építész (3), Pete Krisztina (1), jóga (1), nyelvvizsga (2), közétkeztetés (4), Csikós Beatrix (1), Bezerics (1), gyes (2), csapadék (1), Sziládi-Kovács Tibor (2), könyvbemutató (2), jatek (2), Serenity Hill (1), keszthely foter (201), Kapolcs (1), Novinszky Petra (1), életveszély (1), úszás (22), Béres Attila (2), munkaszünet (1), dunantul (23), tavaszi szél vizet áraszt (1), Nagy Bálint (10), turisztika (94), Szemfüles egyesület (3), telefon (3), Balaton (1157), KDNP (1), Bóka György (2)