Igazgatási szünet a keszthelyi önkormányzati hivatalban

2014. július 18.
Július 21. és augusztus 1. között ismét kéthetes igazgatási szünet lesz a Keszthelyi Közös Önkormányzati Hivatalban. A tavalyihoz hasonlóan halaszthatatlan ügyekben ügyelet elérhető lesz.

Több hatóságnál már bevett szokás az ügyfélfogadás meghatározott időszakokra történő szüneteltetése. Keszthelyen először tavaly fordult elő, hogy két hétre bezárt a hivatal.
Ruzsics Ferenc polgármester ennek kapcsán elmondta: a lecsökkent létszámú intézményben megkönnyíti a dolgozói szabadságok kiadását az intézkedés, és ez idő alatt különösebb fennakadás nélkül elvégezhetők a hivatal épületén a szükségszerű fenntartási-felújítási munkák, kisebb átalakítások is. A halaszthatatlan, határidős feladatokat néhány ügyeletes munkatárs ezalatt is ellátja, de az ügyfelek számára zárva lesz a hivatal.

- Tavaly sajnos voltak olyan felháborodott emberek, aki több hónapja halogatott ügyüket pont akkor akarták elintézni, amikor a hivatal legtöbb osztálya nem volt elérhető. Idén ezért még előbb és még több fórumon meghirdettük a szünetet, hogy minél kevesebb állampolgárnak okozzon ez kellemetlenséget – mondta el Ruzsics Ferenc. – Kérünk azonban mindenkit, hogy ha sürgős vagy határidős elintéznivalója van, azt lehetőség szerint ne az utolsó napra időzítse, így nem érheti meglepetés.

A két hét alatt kizárólag a születések és a halálesetek anyakönyvezése ügyében lesz ügyfélfogadás az anyakönyvvezetőnél keddenként 8-14, péntekenként 8-12 óra között.
Idén a rendőrséggel kötött együttműködés alapján a közterület-felügyelet feladatait erre a két hétre részben átveszi a rendőrség, valamint – az igazgatási szünettől függetlenül – a korábbi évekhez hasonlóan a nyári időszakban hétvégenként ugyanúgy lesz közös járőrszolgálat is.

Hasonló, néhány napos ügyfélfogadási szünetre számíthatnak majd a keszthelyiek december végén, a két ünnep között is.

megosztás
hozzászólások
Rúzsa Magdi (1), felsőoktatás (9), Szent Márton (3), Szent Mihály (1), Magyarország tortája (1), pannon egyetem (12), Novák Péter (1), verseny (2), golf (11), Max (83), Az év orvosa (1), A Dal (3), luxor (99), Cserép Letícia (1), statisztika (2), gyermek (12), trianon (2), országgyűlési képviselő (33), magyar dal napja (8), La Montanara (1), idegenforgalmi adó (1), Torsa Dániel (1), Manninger Jenő (384), Ifi Ferenc (1), Virágos Magyarország (6), jaras (36), Horváth Szabina (1), bor (26), gyógytó (1), Tóth Xénia (6), reklám (1), cselgáncs (1), Csengei Agota (16), balatoni strandbelépő (1), Eurostat (1), boldog (1), jog (3), Márki Péter (1), vegetariánus (1), meiszner kati (16), érettségi megoldás (5), posta (1), OKJ (1), Spar (1), FINA vizes világbajnokság (1), állatorvos (1), Bartha Gábor (34), tabor (6), aranyérem (1), sajtóközlemény (5)