Hévízi májusi döntések

2012. május 30.
Több, az önkormányzat által alapított gazdasági társaság elmúlt évi gazdálkodásával kapcsolatos beszámolót hallgatott meg a képviselő-testület május 29-i soros ülésén.

Pozitív mérleggel zárta a 2011-es évet az Aquamarin Szállodaipari Kft. – derült ki a Czurda Gábor ügyvezető által benyújtott beszámolóból. A plusz forrásokat a kft. további fejlesztésekre és a szolgáltatások minőségének javítására fordította. Czurda Gábor az ülésen köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal segítették a társaság hatékonyabb feladatellátását. A testület a beszámolót elfogadta, az idei évre vonatkozó prémiumfeltételek meghatározásával együtt, illetve a kft. vállalta, hogy a vendégszámot az idei évben emeli.

Az előző évekhez képest jóval kisebb hiánnyal dolgozott a Hévízi Televízió Nonprofit Kft. A szoros gazdálkodási feltételek mentén dolgozó társaság több fejlesztést is hajtott végre, technikailag jó szinten áll, kapacitás bővítésre azonban mind a technikai, mind a személyi állományt tekintve szükség lehet – értékelte munkájukat Kepli József János alpolgármester. Elhangzott: az önkormányzat a jövőben több feladatot is szeretne a kft-nek átadni, erről, valamint a fejlesztési feladatokról és lehetőségekről a közeljövőben tárgyal a testület.

Lényegesen aktívabb tevékenység jellemezte a Hévíz Turisztikai Nonprofit Kft. tavalyi esztendejét, s a jelentősen megnövelt önkormányzati támogatásnak is köszönhetően a város bel- és külföldi turisztikai megjelenése sikeres volt – így jellemezte a kft. munkáját Kepli József János alpolgármester a nonprofit kft. gazdálkodási beszámolójának tárgyalása során. Hozzátette: ugyancsak részben a fejlesztések, részben a megfelelő hozzáállás miatt az előző évhez képest duplájára nőtt a hévízi honlap látogatottsága, sőt az oldal kínai mutációval is bővült. Papp Gábor polgármester a kft. tevékenységéről szólva azt emelte ki, hogy míg a Balaton-parti településeken több mint hat százalékos volt a vendégforgalom visszaesése, addig Hévízen 8 százalékos emelkedést jegyezhettek, mely szintén a kft. munkájának jó színvonalát és hatékonyságát jelzi.

A testület megvitatta az Állami Számvevőszéknek az önkormányzat 2007 és 2011 közötti időszakáról kiadott pénzügyi jelentését is;  a vizsgálat az önkormányzatnál mindent rendben talált.

Polgármesteri keret terhére 100-100 ezer forinttal támogatja a város a Kisebbségekért – Pro Minoritate alapítvány munkáját, valamint a Georgikon Alapítványt, mely Bakonyi Károly szőlőnemesítő szobrának elkészítését tűzte ki célul.

A Bibó-gimnázium és az Illyés-iskola közoktatási szakértői anyagát is tárgyalta a testület. Az oktatási törvény változásai miatt később vissza kell térni az intézmények működési feltételeinek meghatározására – jelezte Fisli István képviselő, aki a testület több tagjával együtt sajnálatosnak nevezte az intézményekkel kapcsolatosan az utóbbi időben szárnyra kapott, hangulatkeltő híreket.

Több, pályázatokkal kapcsolatos beszámolót is megtárgyaltak a képviselők, így a Magyar Labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítési Programja keretében készülő kispályákról szólót, valamint azt a beszámolót, mely az elmúlt időszak beadott pályázatait mutatja be. (A beszámoló anyaga a www.heviz.hu oldal önkormányzati aloldalán, az önkormányzat rendeletek, határozatok címszavai alatt olvasható.)

A testület pályázatot kíván benyújtani közfoglalkoztatás támogatására, valamint a Városi és elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése című kiemelt projektre is – erről is határozott a testület.

Tájékoztatót hallgattak meg a Hévíz Sportkör munkájáról; Papp Gábor polgármester elmondta: mára tisztázódtak a források és az irányok, a sportkör rendben működik, melyért köszönetet mondott minden közreműködőnek.
 

megosztás
hozzászólások
Pampetrics Milán (2), holdfogyatkozás (1), nav (29), Carbona (9), shotokan (1), Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (1), egyetem (188), szakács (1), szépségápolás (8), meteorologia (146), árviz (2), zala (1156), Bethesda (1), fagylalt (6), Astellas-díj (2), egynapos sebészet (1), Gachályi András (3), Bedő Beáta (10), Nagy Bálint (10), Zalaköveskút (1), festetics (22), Street Festival Keszthely (1), Zala Volán (1), Vaszily Zsolt (3), farsang (2), Kastély kávézó (1), labdarugas (25), rendőr (3), kormany (11), Csengei Agota (16), Szeiler Gábor (1), parkolás (8), keszthely program (1241), reklám (1), regisztráció (1), rezidance (5), Palásthy Bese (2), zeneszerző (1), bolt (3), idegenforgalmi adó (1), Mátrai Gabriella (2), nyelvtanulás (3), Suba Alexandra (1), Bátortábor (1), sorkötelezett (1), konyha (1), csapadék (1), Libás (2), Ranolder (1), nap (2)