Hévíz az Utazás kiállításon

2012. március 03.
Március elején nyílt meg az ország legnagyobb idegenforgalmi kiállítása, az Utazás kiállítás, amely az idén ünnepli szervezésének 35. évfordulóját. A kiállítás társrendezvénye az idén is a Budapest Boat Show és a Port.hu Bringaexpo. A tavalyi Himalája után a kiállítás kiemelt témája az olimpia volt, hiszen ebben az évben rendezik meg a nyári olimpiát Londonban.

Az olimpiai pavilon így látványos megnyitóünnepséggel, olimpiai sportágak bemutatójával, egykori és magyar bajnokok történeteinek kiállításával és a különleges „gasztronómiai olimpia” mellett további színes programokkal várta a vendégeket.  
Az év díszvendége Lengyelország volt, a belföldi városok közül pedig Debrecen kapott nagyobb szerepet. Az Utazás – 35. nemzetközi idegenforgalmi kiállítás fővédnöki tisztségét Bánki Erik, az Országgyűlés sport és turizmus bizottságának elnöke vállalta el.
Immár hagyományos módon a Balaton régió standján Hévíz is bemutatkozott a széles közönségnek. A várost és szolgáltatásait sajtótájékoztatón Könnyid László turizmusért felelős alpolgármester mutatta be, de az érdeklődők konkrét „kóstolót” is kaphattak a hévízi szolgáltatásokból, nevezetesen a masszázslehetőségekből, az ivóvízkúrához használt termálvízből. Az eseményen most első ízben bemutatkozott a hévízi termelői piac is, sőt kerékpáros bemutatót is láthatott a közönség. A kínálat a hévízi szolgáltatók és szállodák bemutatásával vált teljessé.

megosztás
hozzászólások
zivatar (1), Kovács Ernő (1), Via Hotel (1), Kehidakustány (1), felsőoktatás (9), gasztronómia (5), rendőr (3), Major Veronika (5), atlétika (6), jótékonyság (3), Papp Gabor (227), viz (1), C+ fesztivál (1), uzemanyag (24), boksz (3), egeszsegugy (266), holdfogyatkozás (1), Tar Ferenc (3), KRAFT (5), La Montanara (1), alkalmassági (1), tabor (6), boldog (1), golf (11), OKJ (1), tranzakciós díj (1), paleo (13), rezsi (18), Kányavári-sziget (1), Magyar Telekom (1), utazas (15), örömszerző pillanatok (17), GESZ (11), alkohol (4), étrend (4), utánpótlás (1), szilveszter (6), Örvényeshegy Piknik (3), barista (3), esküvő (9), keszthelyi kilometerek (78), Kartali Zsuzsanna (1), támogatás (5), Főügyészség (7), Burgonyakutatási Központ (2), köztársasági elnök (1), kulturalis (4), bor (26), keszthely foter (201), vasárnapi nyitvatartás (1)