Hétvégén Balatonkenesén megtalálja az ország legszélesebb hajókínálatát!

2017. szeptember 06.
Szeptember 8. és 10. között rendezik az ország legnagyobb vízi hajókiállítását, a Balaton Boat Showt, a Kenese Marina Port kikötőben. A seregszemlén a hazai hajós piac minden jelentős képviselője jelen lesz – félszáz hajó parton és vízen, ismert hazai és nemzetközi, vitorlás, motoros és elektromos hajó márkák, ruházat, kiegészítők és minden, ami a hajós élethez kapcsolódik!

A 22. Balatoni Boatshow-n a keszthelyi székhelyű Hanse Hungária Kft. piaci súlyának megfelelően négy vitorlás hajóval és egy motorossal képviselteti magát. A cég imponáló eredményeket ért el 2015-ös megalapítása óta. A magyar piacon a legtöbb új vitorlás nagy hajót a német Hanseyachts AG világszínvonalú termékeiből helyezik üzembe immár második éve. A cég jelentős eladásokat produkál Horvátországban is, ahol a Burin Yachtcharter partnereként magyar ügyfeleknek nyújt hajókat a Burin charter management szolgáltatásához. Ennek lényege, hogy a magyar hajótulajdonosok hajóit a cég az egész világot lefedő értékesítési rendszerében hasznosítja, így a hajók szakszerű üzemeltetés mellett 25-26 hetet dolgoznak bérhajóként az Adrián. A tulajdonos befektetése így három-négy év alatt megtérül.

A hajókiállításon a Vitorlázás magazinnal közös szervezésben folytatódik a tavaly sikerrel indult hajós beszélgetés, a Volvo Kávészünet, melynek keretében délutánonként, a bárteraszon, szakemberek, ismert vitorlázók beszélgetnek hajózásról, tapasztalatokról, tanácsokról, könnyed stílusban, közérthetően, a hallgatóságnak pedig a beszélgetések mellé kávét és svéd fahéjas csigát kínál a vendéglátó Volvo Autó Hungária.

A legújabb hajók premierjei mellett a tradíció is jelen lesz; a kiállítás látogatóival közösen ünnepli 90. születésnapját a Balaton egyik ismert hajója az 1927-ben épített, Pálinkás Csaba hajóépítő mester által felújított, Lady névre hallgató fa klasszikus, melyet testközelből is megtekinthet minden érdeklődő.

A látogatók részt vehetnek egy nyereményjátékban is, melynek fődíja egy wellness hétvége a Hotel Marina Port 4 csillagos szállodába, de emellett UVEX, Suzuki és Constantin Nautics ajándékok, Vitorlázás és Aqua magazin előfizetések is gazdára találnak! A kérdések elérhetőek majd a jegyértékesítő ponton, vagy megválaszolhatják online a helyszínen letölthető Proxity alkalmazáson keresztül!

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
marko peter (22), punkosdi regatta (7), Németh Gábor (1), időkép.hu (2), onkormanyzat (481), koktél (1), helikon (41), Varga Endre (4), Az év orvosa (1), MSZP (17), Csótár András (57), skandinav lotto (81), Major Veronika (3), Laky András (2), festetics (22), lakás (3), vasárnapi pihenőnap (3), béremelés (2), SzezOn bevásárló közösség (1), Playboy (1), Mándó Zsuzsanna (1), bezárás (1), Udvaros Dorottya (1), gyenesdias (199), Főügyészség (7), KiBeszél (14), Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (130), kollégium (1), ÉrtékTrend (33), MTI (595), Bagyinka Tímea (1), Rejuvena (17), Darren Cranmer (2), kereszt (1), jóga (1), korhaz (90), gyermekfelügyelő (1), KFT (1), kereskedelem (1), sofőrszolgálat (1), Don (1), cukorbetegség (2), média (1), tranzakciós díj (1), pálinka (2), Balatoni Kör (2), karate (2), sztárportré (3), husvet (14), spinning (1)