Hazájukért haltak hősi halált

2014. október 07.
Az aradi vértanúkra és az 1848/49-es forradalmat követő megtorlás áldozataira emlékeztek Keszthelyen október 6-án, a nemzeti gyásznapon a 1848-as honvédek hősi emlékművénél, a Szent Miklós temetőben.
Nézze meg galériánkat!

A Himnusz hangjai és a Szent István Dalárda műsorát követően Ruzsics Ferenc polgármester mondott beszédet, melyben hangsúlyozta: Nemzeti gyásznap van, mely jelzi, hazánkban szörnyűség történt. 165 esztendeje kivégezték a tizenhárom aradi vértanút, Ferencz József császár és hiénája, Haynau azt akarta megmutatni, hogy ki is itt az úr. Száztíz év alatt öt magyar miniszterelnököt végeztek ki, ebben a sorban az első gróf Batthyány Lajos volt. A császár és hiénája azt hitte, hogy ezzel a tettel a rebellis magyarok majd megtörnek. Ez azonban csak látszólag történt így, az országban a passzív ellenállás kapott szerepet. Deák Ferencék úgy döntöttek, hogy nem fogják a gyilkosok malmára hajtani a vizet, hiszen Magyarországnak élni kell, és életben maradni. Az embereknek erőt és hitet adott az a hősiesség, melyet az aradi vértanúk bizonyítottak. Ferencz József azt hitte, hosszú távra megtörte a magyarokat, ám ez nem így volt, a kivégzett hősök példaképeket adtak az embereknek, a hazának. "Ilyenek vagyunk mi magyarok, mindig tudunk valamibe kapaszkodni" - tette hozzá Ruzsics Ferenc, kiemelve: mindig kiderült, hogy az összefogás csodákra képes, a magyarság túlélt számos olyan támadást, csapást, mely tragédiát jelentett az ország számára. Így volt ez 1956-ban is, ami után kivégezték Nagy Imre miniszterelnököt. Magyarország még egyetlen gyilkosnak sem csókolt kezet, kezet csókolni ugyanis csak a hősöknek lehet. Úgy fogalmazott: a Magyarország már megbocsátott, de nem felejt, a múltból pedig erőt tudunk meríteni. Az aradi vértanúk kivégzésének üzenete pedig nem más, mint hogy a hazát végtelenül szeretni kell. A hazáért meg lehet halni, de az érte vívott harcban elfáradni nem lehet, nem szabad. A magyar embernek jobb állva meghalni, mint térden állva élni - hangsúlyozta a polgármester.
A megemlékezés koszorúzással zárult.

Ruzsics Ferenc megemlékező beszédét meghallgathatja itt!

 

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
oscar (13), Cséby Géza (5), MSZP (17), belfold (1440), mav (25), sütemény (1), zala (1156), Giro d'Italia (1), helyesírás (1), Főzzünk játszva (2), Kapolcs (1), atlétika (6), Tóth Xénia (6), Tar Ferenc (3), influenza (2), Zsittnyán Tamás (1), állami (1), Balaton-part (10), FINA vizes világbajnokság (1), Zalaszántó (1), taverna (25), DJ Gerysson (1), Golden Globe (3), országgyűlési képviselő (33), Berecz András (1), ÉrtékTrend extra (7), augusztus 20. (5), keszthelyi kilometerek (78), La Montanara (1), gyógyszertár (1), cigaretta (13), Halház kft (1), alpolgármester (2), Egészségfejlesztési Iroda (1), vízimentő (5), retro (1), Koósz Attila (1), Selmeczy Zsuzsanna (5), Hévízi-tó (1), állatvédő (5), test (1), Bogi (13), Fejér György Városi Könyvtár (52), zivatar (1), építész (3), méregtelenítés (1), állatkert (1), Hollywood (1), diák (4), gyermekfelügyelő (1)