Hatszáznál több trófea a keszthelyi Vadászati Múzeumban

2013. szeptember 14.
A Helikon Kastélymúzeumhoz tartozó Vadászati Múzeumban szombaton délelőtt második alkalommal nyitották meg a két napos Festetics Trófeaszemlét. Zalai vadászkürtösök műsora után Pálinkás Róbert, a kastélymúzeum igazgatója mondott köszöntőt, amelyben kiemelte: örül és büszke arra, hogy a trófeaszemléből sikerült hagyományt teremteni.

A rendezvény országosan a legnagyobb, ahogy a jelentősége is. Az összesen több mint hatszáz trófea között hat olyat is felvonultat, mely magyar világrekordot képvisel. Hozzátette azt is, hogy a trófeaszemle segít abban is, hogy a társadalom minél jobban elfogadja a vadászatot. A rendezvényt segítő Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója, Varga László ehhez hozzátette: mindent el kell követni annak érdekében, hogy az emberek belássák, a vadászat fontos és komoly, nélkülözhetetlen tevékenység. A Vadászati Kulturális Egyesület ezután megnyitotta hagyományos képzőművészeti kiállítását, átadták az ezzel járó díjakat, majd Lakatos Ferenc, a Vadászati Múzeum támogatója jóvoltából kültéri szobrot avattak. Ezután különböző programok várták a jelenlévőket. Hidvégi Béla, Lakatos Ferenc és Tóth Csaba házigazda igazgató szakmai tárlatvezetést tartott, nem csak a múzeumban, hanem a trófeák között is. Volt solymász és trófeabírálati bemutató is.

megosztás
hozzászólások
katona (1), HUSZ (7), Művészetek völgye (7), medve (1), nagyik karácsonya (1), Kvárta Mátyás (44), táplálkozási tanácsadó (1), szerencsejatek (630), utánpótlás (1), Festetics kastély (139), sofőrszolgálat (1), Visionet (1), telihold (1), Hotel Zenit (3), bank (7), Helikoni ünnepség (4), adó (6), idegenforgalmi adó (1), Tata (1), trianon (2), Villányi Éva (1), kereszt (1), Csótár András (58), fájdalommentes (3), facebook (15), Zala Megyei Főügyészség (4), Balatoni Limnológiai Intézet (1), Golgota Baptista Gyülekezet (1), alkalmassági (1), családbarát (1), gyógyfürdő (6), Giro d'Italia (1), konyha (1), szép (9), uzemanyag (24), boksz (3), Csősz-Tóth Norbert (1), lovaglás (2), Naszádos Antal (1), Selmeczy Zsuzsanna (5), szalloda (59), verkli (5), országgyűlési képviselőjelölt (11), szerelem (1), adomány (1), polgármester (153), angus marha (1), Együtt (1), cselgáncs (1), Ifi Ferenc (1)