Használható és népszerű a balatoni bringakörút

2010. június 11.
A balatoni kerékpárkörút végig használható, igaz több szakaszon javításra szorul - közölte Győrffy Árpád, a balatontipp.hu szerkesztője, miután bejárta az utóbbi időben több fórumon is kritizált, de a biciklis turizmus által egyre népszerűbb körutat.
Beszámolója szerint az elmúlt hetekben százak lepték el a páratlan tájakon átvezető balatoni körutat, amelynek népszerűsége és szolgáltatásokkal történő ellátottsága folyamatosan nő, miközben kisebb szakaszokon a fák gyökereinek feltörései és az aszfalt meghibásodása miatt romlott az állapota, de mintegy 20 méternyi szepezdi szakasz kivételével mindenhol járható maradt.
Álláspontja szerint több településen, főként az északi parton újra kellene gondolni a kerékpárút útvonalát turisztikai és közlekedésbiztonsági okokból. Mint kifejtette, nem szerencsés, hogy az északi parton több helyen a parttól és a szolgáltatóktól távolodva felvezetik a hegyoldalba a kerékpárutat. Emiatt ugyanis többen nem térnek rá. Akad, ahol megváltozott a közlekedési rend, és ehhez még nem alkalmazkodott a bicikliút vezetése. Balatonrendes és Pálköve között pedig közel fél kilométeres szakaszon még hiányzik a biciklisút, és kétkerekűek forgalmát a 71-es főútra, hogy közben nincs sebességkorlátozás az autósok számára. 
A tapasztalatok szerint az önkormányzatok a korábbi éveknél többet tesznek a kerékpárút hatáskörükbe tartozó szakaszaiért. Több helyen folyamatosan javítják az úthibákat, kaszálják a füvet, és van, ahol ivókutak telepítését is tervezik. Akad azonban rossz példa is elhanyagolt útszakaszokkal, néhány helyen pedig a bokrok elmaradó rendszeres nyírása - ami nem pedig kerülne sokba - okoz gondot a kerékpárosoknak.
Az út kitáblázottsága nem egységes, több helyen nem elég precíz, vagy meghibásodott - mondta Győrffy Árpád, aki  szerint ki kellene dolgozni az egész körútra egy egységes szabványú, a következő települések távolságáról is mindenhol tájékoztató táblarendszert. A táblák felállításának, kicserélésének költségeit a helyi vendéglátósokra bízhatnák az önkormányzatok, akik cserébe elhelyezhetnék rajta a saját reklámjaikat - javasolta, egy-két már működő példát említve megoldásként. Sok helyen szerencsésebb lenne aszfaltjelzésekkel ellátni a kerékpárosok számára kijelölt utat - tette hozzá.
A bicikliút különböző szakaszainak állapotáról, a biciklisturizmus számára elérhető szolgáltatásokról - kölcsönzők, szervizek, szállás, stb. - a balatontipp.hu és a balatonbringa.hu közöl további hasznos információkat.
Mint arról az MTI május végén hírt adott, a Balatont megkerülő kerékpárutat bírálta Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke. Szerinte a körút leromlott állapotú, és nem felel meg az európai normáknak, ami akadályozza a balatoni kerékpáros turizmus fejlődését. "Ha ez így folytatódik, a következő 1-2 éven belül fizikailag használhatatlanná válik a kerékpárút" - figyelmeztetett a szakember, szólva arról is, hogy az önkormányzatok nem juthattak eddig megfelelő forráshoz a rendbetételükre, fenntartásukra.
Németh Zsolt, a Balatoni Kerékpáros Turisztikai Szövetség elnöke úgy fogalmazott, hogy lehetetlen állapotok uralkodnak ma a balatoni kerékpárúton, a kerékpáros turizmus ennek ellenére virágzik, és évi 20 százalékkal nő a térségbe érkező biciklisek száma. monitormagazin/mti
megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
Lisa (35), repülőtér (21), étel (3), georgikon dse (7), Benkő Lívia (1), vendégéjszaka (2), Nardai Sarolta (1), menetrend (3), vírus (1), Villányi Éva (1), Partics Roland Hunor (1), keprol kepre (7), ruha (2), SzezOn bevásárló közösség (1), sütemény (1), Monitor Extra (21), unicef (1), étrend (4), Novák Péter (1), családbarát (1), verklifesztivál (3), Ugrimanók (1), képviselő-testület (37), daganat (6), Csángó Zsuzsa (1), kereskedelem (1), alternatív gyógymód (1), Zala folyó (1), emléknap (1), repuloter (64), vegetariánus (1), Könnyid László (1), Révai Gábor (1), áramszünet (3), munkaviszony (1), arckezelés (1), advent (224), Havasi Bálint (13), nyelvtanulás (3), kormany (11), MSZP (17), oscar (13), angus marha (1), transzfer (1), OKJ (1), Szőcs Tamás (1), fa (1), Cséby Géza (5), Novinszky Petra (1), program (7)