Három zalai település kap vis maior támogatást

2012. december 21.
Három zalai település összesen 6,5 millió forintos vis maior támogatást kap a nyári viharok okozta károk enyhítésére - mondta a megyei kormánymegbízott pénteki sajtótájékoztatóján, Zalaegerszegen.

Rigó Csaba közölte: a belügyminiszter három zalai település négy igényét bírálta el, s három esetben ítélt meg kárenyhítést, együttesen 6,5 millió forint összegben. Ezek a vis maior támogatások az igényelt kárösszegek 70 százalékát fedezik.
Gutorfölde 2,2 millió forintot fordíthat a nyári, nagy mennyiségű csapadék miatt tönkrement utak helyreállítására.
Gosztola szintén az utakban, valamint az ár- és belvízvédelmi létesítményekben keletkezett károk helyreállítására kap 1,7 millió forintot.
Zalaszentgrót két igényt jelzett a Belügyminisztériumnak: az önkormányzati tulajdonú óvoda helyreállítására és az önkéntes tűzoltóság épületében keletkezett, a nyári jégverés okozta károk felszámolására kért támogatást. Az óvoda megrongálódott tetőszerkezetének javítását részben fedezte az önkormányzat biztosítása, a fennmaradó költségek 70 százalékára 2,6 millió forintot juttat a minisztérium. A tűzoltóság épületének helyreállítására azonban nem kapott támogatást a település, mert "nem kötelezően ellátandó alapfeladatot" biztosító épületről van szó, de erre is volt biztosítás, így az önkormányzatnak lehetősége volt a kárenyhítésre - jelezte a kormánybiztos. mti

megosztás
hozzászólások
koktél (1), Intersport (1), sajtóközlemény (5), pszichoterápia (1), kalendarium (831), Hévízi-tó (1), A Dal (3), Mohácsi József (8), kutya (23), kollégium (1), ipsos (1), országgyűlési képviselőjelölt (11), deviza (1), gyász (1), Központi Statisztikai Hivatal (3), Nyári Viola (1), Márki Péter (1), ötös lottó (101), Berecz András (1), Magyarország szépe (1), vasárnapi pihenőnap (3), újév (6), Balaton Szinház (959), ruha (2), országgyűlési képviselő (33), fitt (1), Darren Cranmer (2), meiszner kati (16), Lisa (35), program (7), shotokan karate (3), Rúzsa Magdi (1), erdekes (538), Mándó Zsuzsanna (1), Keszthelyi Yacht Kikötő (50), Benkő Lívia (1), spinning (2), Visionet (1), verklifesztivál (3), golf (11), keszthelyi kilometerek (78), Virágos Magyarország (6), Kartali Zsuzsanna (1), Egészségfejlesztési Iroda (1), Zala Volán (1), autizmus (2), Kehidakustány (1), webmark (2), Suba Alexandra (1), republic (1)