Gyógyturizmustól a lovasközpontig

2014. február 12.
Zala megye turizmusának fejlesztéséről tartottak konferenciát a keszthelyi Helikon kastélymúzeumban, a tanácskozáson a helyi tervek mellett az országos idegenforgalmi eredmények és elképzelések is szóba kerültek. Manninger Jenő, a Zala megyei közgyűlés elnöke a Széchenyi Programiroda által szervezett programon ismertette a 2014-2020-as európai uniós ciklusra vonatkozó feladatokat és terveket.

Elmondta, hogy Hévíz központtal Közép-Európa legnagyobb gyógy-, egészségturisztikai rekreációs központját szeretnék létrehozni, mely Zalakarostól Zalaszentgrótig, a Balatontól Zalaegerszegig húzódna, magába foglalva a zalacsányi, kehidai fejlesztéseket is. Kiemelten fontos egy nagy térségű fejlesztésben gondolkodni, hiszen így lehet nemzetközi színtéren nagyobb vonzerőt elérni, s még jobb marketingmunkát végezni. A gazdasági és területi programokat jól kiegészítheti a vidékfejlesztési program is a helyi termelők vendéglátásba történő bekapcsolásával, a kis településeken pedig a falusi-, a kerékpáros- és bakancsos-, valamint zarándokturizmus fejlesztésével.
Keszthelyen és környékén a kulturális turizmus áll a marketing központjában, a Festetics családhoz köthető lovasturizmussal és a Festetics termékcsalád megteremtésével.

Manninger Jenő hozzátette: már készítettek előzetes megvalósíthatósági tanulmányokat a lovasközpontra, a balatoni zagyterek sétánnyá alakítására, valamint a hévízi lefolyó – Kis-Balaton térségére öko- és vízi turizmusra vonatkozóan. Emellett azonban fontos a gazdasági övezetek fejlesztése is. Erről is készült már tanulmány, így a sármelléki ipari park, az egyetemi innovációs park, s a Balaton melletti üzleti-szolgáltató park kiépítéséről. Ez lehet szerinte az a pillér, amire a fejlesztéseket alapozni lehet – mondta. Dr. Nemes Andrea Éva, a Nemzetgazdasági Minisztérium Tervezéskoordinációért Felelős Államtitkárság Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztályának vezetője a turizmus helyzetéről és versenyképességének növeléséről tartott előadást. Elmondta, hogy tavaly a turizmus 166,4 milliárd forint bevételt hozott, ebből a külföldi rész 106,4, a belföldi 60,4 milliárd volt. A SZÉP kártya jelentős szerepet játszott a vendégek számának és a vendégéjszakák növekedésében. A jövőben szeretnék az eddigi eredményeket jelentősen növelni, minden tekintetben, hogy Magyarország 2024-re, a tervidőszak végére az egyik legnépszerűbb fogadóterületté váljon. A fejlesztésekre szükség van, hiszen csak azok által lehet új vendégkört megcélozni. Az új eu-s ciklusban egyébként mintegy 250 milliárd forint turisztikai pályázati forrás áll majd hazánk rendelkezésére.

Pálinkás Róbert, a Helikon kastélymúzeum igazgatója a nagyszabású, összesen 2,2 milliárd forintos pályázati beruházásairól beszélt, kiemelve, hogy nem csak a kastély, hanem a park is teljesen megújul. Fodor Márk, a Taverna Pince Kft. ügyvezetője A térségi marketing és a marketing projektek kiépítése címmel tartott előadást, dr. Csite András, a HÉTFA Elemző Központ Kft. ügyvezető igazgatója pedig Hévíz, Zalakaros, Keszthely és a Balaton – egészségturizmus alapú térségfejlesztési program kialakításának és megvalósításának lehetőségei Zalában címmel osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
halál (42), ellenőrzés (2), trianon (2), szallas (39), jovedelem (2), energia (7), munkaviszony (1), divat (4), táncpanoráma (5), freestyle foci (1), bank (7), magyar (1), bíróság (8), Laky András (2), Víz, Zene, Virág Fesztivál (1), Tarkarét Biofarm (1), Négeli Noémi (1), keszthely balaton kekszalag (5), garázsvásár (1), cégtörlés (3), örömszerző pillanatok (17), orvos (22), operatőr (1), Kovács Ernő (1), 2016 (2), Tóth Gergely (1), Főügyészség (7), politika (37), Use Unused (1), ARC (1), hévízi kifolyó (3), VeszprémFest (1), sport (1085), kiállítás (16), egészség (131), DJ Gerysson (1), Golden Globe (3), tanulmány (11), zala (1156), Klenovics Mónika (2), menza (2), webmark (2), Jemen (1), Illés Fanni (1), munkaszünet (1), Balaton átúszás (5), DRV Zrt. (3), Rézsó Tamás (6), Zala folyó (1), Cserszegtomajfutás (5)