Fogynak a percek - Nyakunkon a tavaszi félév első Diákhitel igénylési határideje

2013. február 13.
Február 15-ig adhatja le hiteligénylési kérelmét az a hallgató, aki már márciusban Diákhitelben szeretne részesülni. A szabad felhasználású Diákhitel kamata a diákhitelezés eddigi történetében a legalacsonyabb, 7,75%, a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 kamata változatlanul kedvező 2%.

Elstartolt a tavaszi félév, a hallgatóknak ismét számba kell venni tanulmányaikhoz kapcsolódó kiadásaikat és a finanszírozáshoz rendelkezésre álló lehetőségeket. Legyen szó képzési költségről vagy egyéb kiadásról, érdemes áttekinteni a Diákhitel nyújtotta konstrukciókat, mellyel a Diákhitel1 esetén havi maximum 50 ezer forinthoz, Diákhitel2 esetén maximum a képzési díj összegéhez juthat hozzá a hallgató.

Immár második féléve igényelhető a kötött felhasználású, kizárólag képzési költségre fordítható Diákhitel2, melynek az ügyfelek által fizetendő kamatlába, az állami kamattámogatásnak köszönhetően 2%. A Diákhitel1 kamata is rekord alacsony szintre, 7,75 %-ra csökkent 2013. január 1-től, melyhez az önköltséges hallgatók mellett az állami ösztöndíjas képzési formában tanulók is hozzáférhetnek.

A korábban Diákhitel szerződést kötött ügyfelek számára automatikus a folyósítás a jogosultsági feltételek fennállása esetén a beiratkozást követően, azon új igénylőknek viszont, akik már márciusban pénzhez szeretnének jutni, február 15-ig kell leadniuk hiteligénylési kérelmüket.

A szükséges nyomtatványt a Diákhitel honlapjának internetes hitelügyintézési felületén, a www.diakhiteldirekt.hu oldalon lehet kitölteni, amelyet kinyomtatva és aláírva a Diákhitel Központtal partner pénzintézetekben, takarékszövetkezetekben, postahivatalokban és felsőoktatási intézményekben kell leadni.

megosztás
hozzászólások
Pete Krisztina (1), Nyitott Balaton (2), parkolás (8), triatlon (13), tabor (6), Bocuse (3), sarmellek (53), Lel Ki Főzde (1), Tál Zoltán (2), kilométer (1), Magyar Turizmus Zrt (45), olimpia (152), Monitor konyhája (80), proa (1), jogosítvány (1), freestyle foci (1), gyermekfelügyelő (1), holokauszt (1), csapadék (1), Hévíz SK női kézilabda csapata (1), Hollywood (1), Anna-bál (2), Pápai Gábor (6), terápia (4), euronews (1), Balatoni Szövetség (3), parkoló (4), idojaras (262), Horváth Mariann (1), Tóth Xénia (6), Eurovíziós Dalfesztivál (1), georgikon (38), Kvárta Mátyás (44), Monitor Extra (21), életveszély (1), Magyar Telekom (1), közmunka (1), Libás (2), keszthelyi nyari jatekok (55), kollégium (1), sárkányrepülő (1), világnap (1), Tóth Csaba (3), ökölvívás (2), Ugrimanók (1), taverna (25), 3D (1), okmányiroda (1), Saul fia (7), rezidance (5)