Felsőfokú iskolakezdési támogatás megyei forrásból - Sajtóközlemény a Zala Megyei Közgyűlés 2014. január 30-án tartott üléséről

2014. január 30.
A közgyűlés 506.894 eFt-os bevételi-kiadási főösszeggel elfogadta a Zala Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetését, amely a megyei területfejlesztéshez szükséges pénzeket tartalmazza az előző két évivel megegyező mértékű állami támogatás mellett. Manninger Jenő elmondta, hogy javaslatára a megyei közgyűlés elfogadta, hogy felsőfokú iskolakezdési támogatási rendszert dolgoznak ki megyei forrásból. A támogatásra a zalai kistelepülésen állandó lakhellyel rendelkező, Zala megyei felsőoktatási intézményekbe első diploma megszerzése céljából jelentkezőket fogják támogatni.

Tekintettel arra, hogy a 2013. december 14-i hatállyal módosított területfejlesztésről és területrendezésről szóló 2013. évi CCXVI. törvény révén megváltoztak a megyei önkormányzatok kötelező feladatai, szükségessé vált a Zala Megyei Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2004 (II.20.) ÖR számú rendelet ezzel összhangban történő módosítása, amely alapvetően a Térségfejlesztési Bizottság tevékenységét érinti.

A változásokkal kapcsolatban Manninger Jenő elmondta, hogy a törvénymódosítása területfejlesztésben, területrendezésben, vidékfejlesztésben és koordinációban részt vevő szervezetek, személyek közötti együttműködés szorosabbá tételét célozza, részben az Országos Területfejlesztési Érdekegyeztető Fórum létrehozásával, részben a döntés-előkészítő munka során nevesített partnerek kötelező bevonásával, véleményük figyelembe vételével. A megyei önkormányzatok számára lehetőséget ad arra is, hogy rendeletet alkothasson egyes feladatainak végrehajtási módjáról, ami a rendelet hatálya alá tartozó személyekre kötelező erővel bír.
Ezen felül a megyei önkormányzatok aktívan részt vesznek az operatív programok kidolgozásában, irányításában, megvalósításában monitoring bizottság vagy más döntéshozó szerv útján.
Kiemelte, hogy a források elosztása terén hatáskör bővülés várható, mivel mostantól a megyei önkormányzatok döntenek a Kutatási és Innovációs Alapnak a miniszter által a megyei önkormányzat hatáskörébe utalt pénzeszközeinek  pályázati kiírásáról és felhasználásáról, továbbá döntési jogosultságuk lesz a vidékfejlesztés hatáskörébe utalt források felhasználását illetően is.

Zalaegerszeg, 2014. január 30.

Manninger Jenő s.k.
a Zala Megyei Közgyűlés elnöke

megosztás
hozzászólások
szex (9), balatongyorok jazz (23), állatok (16), turisztika (94), HUSZ (7), Palásthy Bese (2), fitnesz (1), A Dal (3), Halott pénz (1), Kehidakustány (1), nyár (1), Nyári Viola (1), Donkó Imre (1), Suba Alexandra (1), Benkő Lívia (1), Palásthy Bese (1), keszthelyi-hegység (1), ajánló (1148), Kányavári-sziget (1), Via Hotel (1), Pete Krisztina (1), Nyitott Balaton (2), Miss Balaton (1), Rózsakert étterem Hévíz (1), Pampetrics György (21), statisztika (2), Nagy Bálint (10), Golfclub Imperial Balaton (2), traffipax (4), tornádó (1), Ruzsics Ferenc (434), Balaton Sound (2), relaxáció (1), jégpálya (4), Taliándörögd (1), Reischl-sörház (1), Komoróczi Lajos (3), Pálfi László (1), előadás (14), online (1), menzareform (4), Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (3), Horváth Mariann (1), Oláh Péter (2), szabadsag (2), tour de france (1), egyház (2), Balatoni Kurzusok (8), meteorologia (146), sztár (2)