Ezeket tarts szem előtt, ha jól akarsz járni a fekete pénteken!

2021. október 24.
A fekete péntek, vagyis a Black Friday mára a kereskedelem elsőszámú eseményévé lépett elő. Kiváló alkalom a vásárlásra vagy évente visszatérő lehúzás?


A színfalak mögé néztünk, és kísérletet tettünk arra, hogy kibogozzuk a leárazásakciók mögött megbúvó csomókat.
Magyarországon a Black Friday akciók elsősorban az online térben jelennek meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy a hagyományos boltok nem hirdetnek fekete pénteki akciókat, azonban a termékkezelés fizikai korlátjai miatt ennek lehetőségei korlátozottak. Az online térben viszont nincsenek megkötések; csupán informatikai erőforrásokra van szükség. Az eMAG már 2020-ban 3,1 millió látogatást regisztrált, amely során összesen 293.314 terméket értékesített a Black Friday akciók keretében. Egészen elképesztő számok, amelyek a tavalyi esztendőben minden bizonnyal megdőltek.

Ennek ellenére a LogiNet és a Reacty Digital közös, reprezentatív felmérése szerint tavalyhoz képest 6 ezer forinttal kevesebbet, 34 ezer forintot költünk el Black Friday akciók keretében idén. Ezzel egyidőben azt látjuk, hogy folyamatosan növekszik a hazai online piac. A GKI Digital és az Árukereső jelentése szerint 2021 első félévében 30%-os bővülés mellett bruttó 494 milliárd forintos belföldi forgalmat bonyolított a magyar online kiskereskedelmi piac, melyen belül az első negyedév forgalma 43,7%-kal múlta felül a 2020-as első negyedév forgalmát.
A piac szereplői nem számítanak lassulásra és visszaesésre, sőt, minden adott, hogy a tavalyinál magasabb értékesítési számok valósuljanak meg. Ennek alapvető feltétele a piacvezető kerekedők szerepvállalása, illetve az általuk létrehozott leárazáskampányok sikere.

A megkérdezett marketingszakértő szerint érdemes látni, hogy Magyarországon a Black Friday akciók egyre inkább a piacvezető kereskedők kiváltságává váltak. Ez egyáltalán nem szokatlan jelenség, hiszen hasonló történések játszódnak le szinte minden piacon, ahol fejlett e-kereskedelmi tevékenység zajlik.

A magyarázat elsősorban abban rejlik, hogy kizárólag a nagy volument értékesítő kereskedők képesek olyan egyedi megállapodásokat kötni a különböző gyártókkal és beszállítókkal, amelyeket lehetővé teszik a kimagasló leárazáskampány megszervezését.
Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok mellett sem, amelyek akár jelentős bizalomvesztést okozhatnak a teljes online szektor számára. A megkérdezett marketingmenedzser elmondása szerint a kereskedők sokféle módon próbálták meg előnyükre fordítani a Black Friday körüli hírverést, nem mindig tisztességes módszerekkel. A felárazás-leárazás trükk sokak megtévesztésére alkalmas, noha az ár-összehasonlító szolgáltatások használatával könnyedén szűrhetjük őket. Érdemes tudni, a versenyjogi szabályozások szigorúbban vizsgálják ezt a trükköt a jövőben, így a tisztességtelen gyakorlatot alkalmazó kereskedőknek le kell mondaniuk erről a megoldásról.

A fentiek tudatában kijelenthető, hogy a Black Friday akciók jó alkalmat szolgáltatnak a kedvezményes vásárlásra, de körültekintésre van szükség. A reklámzaj óvatlanná teheti a vásárlókat; a nagy leárazásokért folytatott versenyben hajlamosak lehetnek megfeledkezni a cégadatok és egyéb részletek ellenőrzéséről. A LogiNet és a Reacty Digital reprezentatív felmérése szerint a válaszadók 70 százalékának fontos, hogy a Black Friday akciókat csak megbízható, ismert oldalakon vegye igénybe.

Kép forrása: pixabay.com

megosztás
hozzászólások
repülőtér (21), Jazz Fiesta (2), VOLT fesztival (7), múzeumok éjszakája (4), Rigo Csaba (36), Lisa (35), paleo-ketogén (4), táska (1), Use Unused (1), pedagógus (6), Giro d'Italia (1), szabadsag (2), skandinav lotto (81), környezetvédelem (2), bíróság (8), Asperger-szindróma (1), Alsópáhok (51), korhaz (99), kormanyhivatal (93), ökölvívás (2), Főzzünk játszva (2), Owaimer Aisha (1), esztétika (8), Palásthy Bese (1), jaras (36), szuperhold (1), MTI (595), Révai Gábor (1), repuloter (64), Rtime (5), Silver fitness (1), Lel Ki Főzde (1), Visionet (1), gyógytó (1), Partics Roland Hunor (1), ország torta (1), EU (14), trianon (2), europa-bajnok (5), hullámmasszázs (1), állatvédő (5), sport (1085), Básti Juli (1), Mohácsi József (8), tengerpart (1), Torsa Dániel (1), e-kereskedelem (1), operatőr (1), adó (6), Szent Márton (3)