Erős nyár Hévízen

2013. június 13.
Bár a hosszúra nyúlt hideg hatását megsínylette a tavaszi időszak, a nyári szezon a szállodai kapacitások kihasználása tekintetében jól indul Hévízen. A fürdőváros legnagyobb szállodája, a NaturMed Hotel Carbona erős nyárra számít az előfoglalási adatok alapján.

A hideg meglepetésekkel indult tavasz nyomot hagyott sok hazai szálló vendégforgalmán is. A KSH adatai szerint országosan csökkent a vendégéjszakák száma idén áprilisban a tavalyi év azonos időszakához képest, vannak azonban jól teljesítő nagy szállodák is, melyek előfoglalási adatai alapján nincs ok a pesszimizmusra. A hévízi NaturMed Hotel Carbona idén is erős nyári szezonra számít: míg tavaly májusban 58 százalékos volt az előfoglalás a szállodai szobák tekintetében, ez az érték idén májusban 79 százalékra emelkedett. A vendégforgalom növekvő tendenciáját tovább erősítheti, hogy a Hévíz mellett elhelyezkedő sármelléki Hévíz-Balaton Airport repülőtéren a tavalyi 15 ezres utasszám idén 22-23 ezerre emelkedhet, többek között az új moszkvai charterjáratoknak, illetve a rigai menetrend szerinti járatnak köszönhetően.

Szobakihasználtság terén az áprilisi adatokon is látszik, hogy a gyógyszállodák az előszezon nyertesei: míg a hazai szállodák átlagos szobafoglaltsága 36,3 százalék volt, a gyógyszállodáké 57 százalék. A hévízi NaturMed Hotel Carbona ugyanakkor éves átlagban is kiemelkedő, 84,2 százalékos foglaltsági mutatóval és 2,5 milliárd forintos árbevétellel rendelkezik, mellyel az ország egyik legjobban teljesítő szállodája. A díjnyertes gyógy- és wellness szálloda évek óta sikerrel épít a visszatérő hazai és külföldi vendégekre, akik gyógykúrákra, wellness hétvégékre érkeznek az év folyamán, illetve többnapos vakációra a nyári szezonban. Az egészség-megőrzés belföldi megítélésében is javuló tendencia mutatkozik éves viszonylatban a KSH adatai szerint: míg 2011-ben ilyen céllal 182 ezren töltöttek 5 napnál hosszabb időt wellness és gyógyüdülőkben, 2012-ben már 213 ezren választották a pihenés ilyen formáját.

„Osztrák, német, francia és orosz vendégeink mellett a belföldi vendégkör is kezdi tudatosan összekapcsolni a pihenést az egészségre fordított figyelemmel. Odafigyelünk, hogy gyógyászati, balneológiai és egészségügyi szolgáltatások mellett dietetikus trendeket és egészségmegőrző programokat is elindítsunk a kor igényeinek megfelelően.” – mondta el Lukács Ferenc, a NaturMed Hotel Carbona vezérigazgatója.

megosztás
hozzászólások
Magyarország tortája (1), percdíj (1), Balatongyorok (136), e-kereskedelem (1), vendeglátás (6), tornádó (1), taverna (25), Kvarda Attila (25), Visionet (1), idegenforgalom (174), Asbóth Sándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (23), jég (5), tiltakozás (1), facebook (15), természetgyógyászat (2), relaxáció (1), barista (3), test (1), ponthatar (6), téligumi (1), debrecen uszo eb (16), gyász (1), Szennyai Anita (2), kutyás strand (5), Marsalkó Dávid (1), repülőtér (21), egyház (2), földrengés (2), íjászverseny (1), Mikulás (8), turisztika (94), Musica Antiqua (2), Művészetek völgye (7), Kardos Gábor (6), Libás (2), tűzijáték (1), jog (3), Lel Ki Főzde (1), Kerner Gábor (2), Udvaros Dorottya (1), Varga Andrea (13), kollégium (1), Gyarmati Noémi (1), balatongyorok jazz (23), parkolás (8), Spar (1), Az év orvosa (1), politika (37), garázsvásár (1), kezilabda (64)