Énekesek jelentkezését várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba

2018. január 09.
A világ minden részéről várják a magyar vagy magukat magyar származásúnak valló 18-26 év közötti képzett énekesek jelentkezését március 31-ig a Nemzeti Ifjúsági Kórusba.

A jelentkezők közül a legjobbak meghívást kapnak a felkészítő táborba, amely július második felében lesz Kecskeméten. A kórus ezt követően a Kodály-emlékévhez kapcsolódva öt állomásból álló koncertturnéra indul, amelyen ősbemutatók is elhangzanak.

A tervek szerint a kórus Keszthelyen, Bécsben, Galántán, Budapesten és Kecskeméten is színpadra lép, utóbbi helyszínen zárul a Kodály Művészeti Fesztivál.

Mitől lesz nemzeti a kórus?
A magyar nemzethez tartozni a közös nyelvet, a történelmi sorsközösséget és a kulturális identitást jelenti.  Így a Magyarországon élő és a határon túli magyarság mellett a diaszpóra magukat magyarnak vagy magyar származásúnak valló fiataljai is helyet kapnak a kórusban.  A „nemzeti” ebben az esetben ugyanakkor kiválóságot és minőséget is jelent, egy korosztály legjobbjainak magas szintű művészi produkcióját.  
 
Mit jelent az ifjúsági a kórus nevében?
Az „ifjúság” meghatározására ma többféle megközelítés létezik, amelyek különböző életkori besorolások alapján határozzák meg a fogalmat.  Projektünkben az „ifjúsági” a 18 és 26 év közötti korosztályra vonatkozik, így a kórust frissen érettségizett középiskolások, felsőoktatásban tanulók és már dolgozó fiatal felnőttek alkotják majd.
 
Mi biztosítja a magas szakmai színvonalat?
A Nemzeti Ifjúsági Kórus szakmai hátterét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete adja, ahol 1975 óta számos külföldi és határon túli zenetanár fejleszthette a kodályi elvek alapján zenepedagógiai, karvezetői tudását.

A kórus repertoárját mások mellett Kodály, Robert Schumann, Orbán György, Frederick Delius és Vajda János művei színesítik majd. A kórus szakmai vezetői Erdei Péter és Nemes László Norbert karnagyok, a Kodály Intézet korábbi és jelenlegi igazgatója.

A pályázat részletei a kodaly.hu oldalon olvashatóak.

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
verseny (2), beruházás (2), Bezerics (1), Bóka Péter (1), hitel (5), ünnep (141), Semmelweis (1), power-bank (1), szex (9), cégtörlés (3), életmód (10), gyermek (12), esztétika (7), Keszthelyen élni (6), Csótár András (57), vendeglátás (6), Cserszegtomaj (123), keszthelyi nyari jatekok (53), kert (1), Tóth Xénia (6), Katedra nyelviskola (5), balatongyorok jazz (23), színház (5), jogszabály (1), gyermekfelügyelő (1), gasztronómia (3), TRX (21), VeszprémFest (1), Zalaszántó (2), Vatikán (1), Sárdi Katalin (1), macska (1), karnevál (1), KDNP (1), repuloter (64), Berecz András (1), karate (2), tollaslabda (1), erettsegi (72), recept (178), matolcsy gyorgy (1), ajánló (1148), díj (4), Zalai Borcégér (5), táncpanoráma (5), országgyűlési képviselő (33), keszthely foter (187), Balsai Móni (1), kötélugró (1), gyógyszertár (1)