Elütötte a gyereket, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott - Baleset szemtanúinak jelentkezését várja a Keszthelyi Rendőrkapitányság

2013. október 23.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság 20040/6165/2013. id. számon eljárást indított segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. október 21-én 16 óra 40 perckor Keszthelyen, a Tapolcai úton közlekedett egy eddig még ismeretlen ember, ismeretlen típusú, feltehetően sötétszürke vagy fekete színű autójával, amikor a gyalogátkelőhelyen elütött egy kerékpáros kislányt, aki az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérülést szenvedett. A baleset után a járművezető megállt, kiszállt az autójából, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
 
A Keszthelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya ezúton kéri, hogy jelentkezzen az a kerékpáros szemtanú, aki a kislányt felsegítette, vagy jelentkezzenek azok, akik látták a balesetet és annak körülményeiről bármit tudnak. Bejelentéseiket a 83/312-234-es telefonszámon várják, de hívhatják a 107-es és a 112-es segélyhívószámokat is.
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

megosztás
hozzászólások
véradás (2), Eurostat (1), meteorologia (146), sarmellek (53), Tóth Gergely (1), gyilkosság (1), Polgári vélemény (6), palyazat (164), törvény (1), VeszprémFest (1), Bóka Péter (1), Bogi (13), program (7), monitormagazin (107), webmark (2), méregtelenítés (1), Biró Róbert (15), balatoni strandbelépő (1), gyes (2), gyenesdias (213), sportlövő (2), erzsebet program (4), deviza (1), tenisz (3), állatorvos (1), oktatas (347), riporter (1), muzeum (55), jutalom (1), ellenőrzés (2), szalon (1), Selmeczy Zsuzsanna (5), Pálfi László (1), cégtörlés (3), vállalkozó (4), eltűnt (5), vonat (7), kalendarium (831), csillaghullás (2), köztársasági elnök (1), építész (3), kábítószer (9), Zsittnyán Tamás (1), Palinkas Robert (83), szabadsag (2), repülőtér (21), Négeli Noémi (1), shotokan (1), érettségi megoldás (5), pannon egyetem (12)