„Eltűntek a városból az ismerős arcok”

Emellett Sütő Enikő modelliskolájába járt, majd elvégezte a Győri Balettintézetet. A fiatal lány elárulja: a táncolás nem volt móka és kacagás, a balettmesterek megtörték őket, a fizikai megterhelés mellett lelki megpróbáltatásokkal is szembe kellett néznie. Mint mondja: édesanyjának köszönheti, hogy átvészelte ezeket az éveket.

– Egy mondás szerint össze kell törni lelkileg szilánkokra az igazi balerinát, hogy a mestere a saját elképzelése szerint tudja formálni az előadáshoz. Épp ezért egy ideig nem kívántam a balettot a középiskola után. Végül mégis visszakanyarodtam a tánc felé: a Magyar Táncművészeti Főiskola színházi, színpadi táncmester szakot indított, ebben színészmesterség és tánc egyaránt szerepel, így mindkét szerelmemnek hódolhatok. Most vagyok másodéves, és végre megtapasztaltam a táncszakma pozitív oldalát is.
– Nagyon kötődöm Keszthelyhez, a szüleimhez, honvágyam van máshol. Azonban néhány éve eltűntek a városból az ismerős arcok: minden barátnőm Budapesten vagy külföldön van, már kisebb a vonzás. Az én szakmámban nincs itt lehetőség, így én sem tervezek hosszú távra. Úgy vélem, jelenleg Magyarország élhetetlen. Harangozó-díjas táncosok fillérekért dolgoznak, holott néhány száz kilométerrel arrébb hatszor-nyolcszor többet kereshetnének. Itthon sokszor nem a tehetség számít az érvényesülésnél, és az emberek igénye is csökkent a kultúra iránt. A város hibája, hogy Keszthelyen nincs egy minőségi, kulturált szórakozóhely.
– Imádom Keszthelyt és Hévízt is, hiszen nézzünk körbe: mindenünk megvan, amit szeretnénk, a Balaton, a Hévízi-tó, múzeumok, színház, színvonalas rendezvények, egyetem, de nem tudunk élni vele. Nincs igény a kultúrára, inkább bemegy az egyszeri ember a boltba, megveszi a chipset és a kólát, otthon pedig addig nézi a sorozatokat, amíg elalszik a tévé előtt, mondván, ő nem bolondult meg, hogy például a Szegedi Balett előadására költsön…