Elkerülhetetlen a létszámleépítés

2012. október 26.
A közszférát általánosan érintő törvényi változások következtében a polgármesteri hivatal teljes átszervezésére kerül sor az év végéig. A létszámleépítés elkerülhetetlen: az állami finanszírozás várhatóan csak 36 fős hivatal működtetését tenné lehetővé Keszthely városában. Hosszas előkészítő folyamat eredményeképpen, a hivatali munkakörök részletes vizsgálatát és átalakítását követően tizennyolc álláshely szűnik meg a jelenlegi 95-ből – a kötelező szakmai feladatok maradéktalan ellátása mellett.

Január elsejével a városházáról huszonöt ember kezdi meg munkáját a járási hivatalban; az ő munkaviszonyuk folyamatos, áthelyezéssel kerülnek a kormányhivatal foglalkoztatotti állományába, jobbára az eddig is ellátott államigazgatási feladataikkal együtt. A polgármesteri hivatal így január elsejétől 52 fős létszámmal, és a járáshoz átcsoportosított hatáskörök miatt kevesebb feladattal működik tovább, egyes szervezeti változások azonban már november 1-jével megkezdődnek. A létszám további csökkentése esetén már sérülne a zavartalan szakmai feladatellátás, ezért az állami finanszírozás feletti működési kiadásokat az önkormányzat törekszik költségvetésében kigazdálkodni. A munkakörök megszüntetésével járó költségeket a hivatal pályázati forrásból kívánja finanszírozni.

Ruzsics Ferenc polgármester csütörtökön hivatali értekezlet keretében tájékoztatta munkatársait a közeljövőben lezajló folyamatokról. Mint mondta, amely esetekben lehetett, igyekeztek a nyugdíjazáshoz igazítani a felmondásokat, valamint olyan álláshelyeket megszüntetni, melyek jelenleg nincsenek betöltve. Hangsúlyozta: lehetőségeihez mérten próbál segítséget nyújtani a további elhelyezkedésben.

A hivatali átszervezés a munkakörök racionalizálásán túl érinti az egyes osztályok szervezeti felépítését, ésszerűsíti a felelősségi és hatásköröket, valamint rövidíti a hivatali utat, így várhatóan az ügyintézés idejét is.
 

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
Tour de Hongrie (2), olimpia (152), pedagógus (6), születés (16), Csokonai társaság (1), magyar (1), vitorlázás (37), túlsúlyos (3), Rejuvena (19), Golden Globe (3), recept (178), punkosdi regatta (9), Burucs Szabolcs (2), Hotel Zenit (3), Varga Terézia (1), párbajtőr (1), telihold (1), kozlekedes (8), unicef (1), korcsolya (4), dinnye (1), Owaimer Aisha (1), ellazulás (1), menza (2), LMP (4), jóga (1), Manninger Jenő (384), belfold (1440), szűrés (1), Don (1), hullámmasszázs (1), vallás (1), Zala Volán (1), debrecen uszo eb (16), Gyertyánági Endre (1), Mikulás (8), gyermekszám (1), facebook (15), keszthelyi nyari jatekok (55), Koósz Attila (1), Biró Lajos (1), Halott pénz (1), Czigány Sándor (2), Donkó Imre (1), Év szállása (1), Silver fitness (1), labdarugas (25), szavazas (9), EU (14), diakhitel (7)