Elhunyt Seffer József, Keszthely sporttörténetének egyik legjobb kézilabdázója

2018. január 02.
2018. év első napjának hajnalán életének 68. évében, vonyarcvashegyi otthonában meghalt a Keszthelyi kézilabda csapat egykori gólkirálya, Seffer József.

A Keszthelyi Haladás kézilabda szakosztályának megalakulásától a tagja volt. Korán befutott játékos lett és ifjúsági válogatottban is szerepelhetett.
1969-ben, majd 1971-ben Veszprém megye bajnoka volt a legendás Keszthelyi Haladással.
A város történetében először jutottak NB II-be   Kövér Imre edző vezetésével. A  Tatán rendezett osztályzókon is a leggólerősebb játékosnak bizonyult 19 góljával.
A másodosztályban újoncként 1972-ben ezüstérmet szereztek.
Egy évvel később pedig a csúcsra értek, amikor 22 meccsből 19-et megnyertek és 39 pontot gyűjtve NB II-es bajnoki címet ünnepelhettek. Sporttörténelmi sikerük eredményeként először jutott NB I/B osztályba a Keszthelyi Haladás. A bajnokság gólkirálya lett 123 találattal a népszerű „Jene.”
1974-ben többek közt a Szegedet is legyőzve az országos Főiskolai bajnokságon ezüstérmet szerzett a Keszthely, ahol szintén az együttes erőssége volt.

Bujáki Tibor, Takács János majd Pém Árpád edzősége alatt rendre testvérével volt a bajnokságok legeredményesebbje átlövőként. Nagykanizsa és több első osztályú csapat is szerette volna leigazolni, de ő örökre hűséges maradt a keszthelyi csapathoz. A legendás aranykorszakban még a Ligeti Pályán együtt játszott több generációval Vargával, Csiszárral,  Bástival, Somogyival, Boksaival, Szemessel, Bálinttal, Csutival, Mészárossal, Koloszárral, Kissel.
Többször nyert Georgikon és Kanizsa Kupát csapattársaival, 1983-ban még tagja volt a Zala megyei bajnoki címet szerző gárdának.
Másfél évtizeden át a Haladás kezdőcsapatának tagja és meghatározó játékosa volt.

Visszavonulása után egy évtizeddel a Csokonai sportcsarnokban még pályára lépett egy nemzetközi búcsúmérkőzésen, ahol az évszázad legjobb magyar játékosa –barátja – Kovács Péter is szerepelt.
Fiai is játszottak rendszeresen a vonyarcvashegyi kézilabda csapatban.

A rendszerváltozást követően másfél évtizeden keresztül Vonyarcvashegy polgármestere, majd az elmúlt évig a helyi képviselő testület tagja volt Seffer József.
Személyében Zala megye, Keszthely kézilabda sportjának halhatatlanja távozott az élők sorából. Gyászolja felesége, gyermekei, három unokája, rokonsága és a Zala megyei kézilabda sport minden tagja és barátja.                                             

Iglódi Endre

 

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
Tour de Hongrie (2), Básti Juli (1), Rejuvena (18), Budapest (3), Pelso Társaság (5), kábítószer (9), telefon (3), Z. Karvalics László (1), egynapos sebészet (1), költségvetés (1), Lidl (1), strand (19), Füzes Eszter (1), termálfürdő (1), Balatoni Kurzusok (8), kereskedelem (1), Ruzsics Ferenc (427), hitel (5), keszthely (3954), jogosítvány (1), Joós Adél (1), Gyertyánági Endre (1), miniszterelnök (2), Bóka Péter (1), Fejér György Városi Könyvtár (51), Jazz Fiesta (2), verklifesztivál (3), Tóth Xénia (6), munkaviszony (1), ország torta (1), pedagógus (6), olimpia (151), fájdalomambulancia (2), Egészségfejlesztési Iroda (1), hosegriado (7), Bátortábor (1), goldmark muvelodési kozpont (60), VeszprémFest (1), megemlékezés (10), republic (1), Owaimer Aisha (1), hulladék (3), fesztival (93), LMP (4), Horváth Szabina (1), Szeiler Gábor (1), meiszner kati (16), hatos lottó (93), időkép.hu (2), sajtóközlemény (5)