Egyedül, társsal, vagy csapatban sportolni

2014. január 27.
A Keszthelyi Kilométerek Egyesület a TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-1317 számú, Hobbysport szakértő segítséggel című pályázata keretében a mozgásgazdag életmód előnyeire hívja fel a figyelmet. Cikksorozatunk következő írása arról szól, hogy az egyedül végzett mozgás mi mindent tud adni a sportolónak, illetve, hogy a társakkal végzett edzés révén mennyi olyan pozitív hozadékot kapunk grátiszba, amelyre eredetileg nem is számítottunk.

Ki így csinálja, … ki úgy. Hogyan érezzük jobban magunkat, mi jelent számunkra többet, mit tekintünk fontosabbnak, csupán ezekben kell határoznunk.
Egyedül lenni, egyedül csinálni valamit nem sokan szeretnek, pedig magunkban lenni, gondolatainkkal foglalkozni igazán hálás feladat. Sok futó mondja, hogy „10 perc után kitisztul a fejem”, „elfelejtem a gondjaimat”, és való igaz, minderre napközben szinte soha nincs lehetőségünk. Az egyedül végzett edzés egyfajta elvonulást is jelent a világ zajától, ahol a rögzült, majdhogynem monoton mozdulatok végzése közben minden egyszerűbbnek és gondtalanabbnak tűnik. A sportolás a feszültség levezetésének egyik hatásos módja, hiszen bármikor alkalmazható, nem kell hozzá sem orvosi beutaló, sem felírt recept, csak azt érezzük, hogy „ez most nagyon jól esett”. A sport igazi terápia, nem lenne rossz ötlet receptre felírni a munkahelyi stressz levezetésére, családi gondok megoldására, vagy párkapcsolati problémák átvészelésére.

Társsal lenni, sportolni pedig igazi kikapcsolódás. Az együtt lét élménye szintén sokat ad mindkét félnek, egyszer egyiknek, másszor a másiknak, sokszor mindkettőnek. A fejlődés, a másik segítése, húzása, vagy követése rengetegszer motíválja a sportolókat. Az igazi barátok pedig „futva” ismernek meg … mondja a kicsit átalakított alapigazság. „Figyel-e rám is, elfogadja-e a tempómat és bíztat-e, ha nem megy jól?” A sport által kapott igazi barátság a felnőtt élet egyik nagy ajándéka, az elmúlt iskolai, vagy gyerekkori barátságok helyettesítője lehet.

A csapatsportok űzése által kialakult közösségek óriási lendületet tudnak adni a csoport tagjainak. Amikor barátokkal együtt mozgunk, akkor szociális téren is fejlődni fogunk, hiszen az egymáshoz való alkalmazkodás, a csapattagok elfogadása és tisztelet adása egymás felé a csoport működése szempontjából alapvető feltételek. Vagy betartjuk a csapat által alkotott iratlan szabályokat, vagy nem tudunk hozzá tartozni. Mindemellett a saját és társaink sikereinek és kudarcainak elfogadása is komoly feladat elé állít minden tagot.

megosztás
hozzászólások
unicef (1), traffipaxrendszer (1), pálinka (2), szerelem (1), muzeum (55), Golgota Baptista Gyülekezet (1), lotus (1), Nagykanizsa (1), Koósz Attila (1), Berecz András (1), Palásthy Bese (2), szűrés (1), fa (1), kilométer (1), munkaviszony (1), tűzijáték (1), Erdély (2), web (5), Semmelweis (2), Kovács Patrícia (1), konyha (1), Puskás Tamás (3), Festetics kastély (139), utánpótlás (1), jovedelem (2), erettsegi (72), horgász (5), Szemfüles egyesület (3), gasztroblogger (2), balatoni strandbelépő (1), Főzzünk játszva (2), Tóth Levente (2), gyes (2), Oláh Péter (2), lakás (3), Horváth Mariann (1), Burgonyakutatási Központ (2), gyermekbarát (2), könyvbemutató (2), politika (37), videó (1), sztár (2), Astellas-díj (2), karrier (1), tabor (6), Magyar Telekom (1), párbajtőr (1), Marsalkó Dávid (1), rendőr (3), Keszthelyi Táncpanoráma (7)