Döntősök a keszthelyi lánglovagok

2015. július 22.
Véget értek a XX. Tűzkakas Országos Tűzoltó Strandfoci Bajnokság selejtezői és megszülettek a döntős csapatok. A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a Paksi Önkéntes Tűzoltó Sport- és Hagyományőrző Egyesület közös rendezvényén harmincöt csapat több mint száz mérkőzés keretében küzdött meg a döntőbe jutásért. Ez huszonnégy csapatnak sikerült.



Az első selejtező csoportban tizenhét, a másodikban tizennyolc csapat mérkőzött meg azért, hogy a döntőbe kerülhessen. A versenyre a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a megyei igazgatóságok, a hivatásos, az önkormányzati és a főállású létesítményi tűzoltóságok tűzoltóiból alakított csapatok nevezhettek.

 

A döntőbe, Zala megyéből a keszthelyi hivatásos tűzoltók kvalifikálták magukat. A komlói, szekszárdi, szentendrei, szigetszentmiklósi, miskolci, a barcsi, csongrádi, szentesi, mezőkovácsházi, sárbogárdi, pécsi, szegedi, kiskunhalasi, tiszafüredi, a kalocsai, a dombóvári és a paksi hivatásos, a százhalombattai FER és a dunaújvárosi VÉD-SZ Kft. létesítményi tűzoltóság csapata mellett az encsi és a kecskeméti katasztrófavédelmi kirendeltség, valamint a Fejér megyei igazgatóság és a Jászberényi Öregfiúk csapatai közül kerülnek ki az ellenfeleik.

A huszonnégy csapat augusztus 1-jén és 2-án folytatja a küzdelmet a vándorkupáért a paksi ürgemezei strandon, a tervek szerint hasonlóan kiváló nyári időben és remek hangulatban.
Fotó: Molnár Gyula fotóriporter
Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

megosztás
hozzászólások
tornádó (1), Ács István (10), Dublecz Karoly (2), Via Hotel (1), Bálint NatáLia (2), színház (5), Paleomedicina (1), Balaton Szinház (959), Sáringer-Kenyeres Tamás (5), Szent István ünnepe (3), KRAFT (5), influenza (2), Spar (1), Halház kft (1), kozlekedes (8), karate (2), marko peter (22), jovedelem (2), Rtime (5), nyaralas (12), Semmelweis (2), webshop (1), életveszély (1), felsőoktatás (9), szakma (1), zápor (1), menzareform (4), Monitor konyhája (80), migráns (3), Gelencsér Kálmán (2), álláshirdetés (18), VOLT fesztival (7), parlament (72), cselgáncs (1), jogszabály (1), Kardos Gábor (6), szép (9), georgikon (38), Koncz Zsuzsa (1), Hévíz gyógyfürdő (112), koraszülött (1), tappenz (1), Az év orvosa (1), esküvő (9), Rezi (1), Kartali Zsuzsanna (1), oktatas (347), advent (226), Schmied Zoltán (1), jaras (36)