Diákok segítik a bűnmegelőzést

2014. július 14.
Tizenegyedik alkalommal nyílt meg Keszthelyen a nyári bűnmegelőzési iroda. Az önkéntes diákok és rendőr segítőik közös munkája nagyban hozzájárul a város közbiztonságának növeléséhez az idegenforgalmi szezonban.

Ruzsics Ferenc polgármester a megnyitón elmondta: társadalmi szervezetek, intézmények, a rendőrség és önkéntesek bevonásával közös cél, hogy a turistákat az egész Balaton–part egyik legbiztonságosabb települése várja, ezért Keszthely a bűnmegelőzés területén egy komplex, több tevékenységre kiterjedő programot valósít meg évek óta. Ennek egyik fő eleme a nyári bűnmegelőzési iroda, melyet pályázati lehetőség híján évek óta önerőből működtet az város: az iroda és a hozzá kapcsolódó kortárs-segítő tábor költségeire idén 1,5 millió forintot biztosított az önkormányzat.

Az iroda központi épülete a megszokottak szerint a Városi strand főbejáratánál kap helyet július 14. és augusztus 31. között. Az önkéntesek a strandon, parkolókban, kerékpárúton és a piacon járva hívják fel a figyelmet azokra a veszélyes helyzetekre (például látható helyen hagyott értékek az autóban vagy felügyelet nélkül hagyott strandtáskák), amikor könnyen bűncselekmény áldozatává válhat a gyanútlan turista. A tapasztalatok szerint a fokozott jelenléttel a strandlopások, zsebtolvajlás, gépkocsi-feltörések, betöréses és besurranásos lopások előfordulása hatékonyan csökkenthető.

A diákok munkáját szakmai segítőként hivatásos rendőrök támogatják: a program a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és a Keszthelyi Rendőrkapitányság szakmai vezetésével valósul meg.

Szukics Ferenc megyei rendőrfőkapitány a megnyitón a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácstól kapott adóvevőket adott át az iroda dolgozóinak, melyek a kommunikáció megkönnyítésével segítik az önkéntesek és a rendőrök munkáját.

Ahhoz, hogy a diákok jól tudják végezni feladatukat, az iroda megnyitása előtt célzott képzésen vettek részt. A kortárs-segítő tábor négy napja alatt egy jól felépített tematika alapján hasznos ismereteket sajátíthattak el az önkéntes fiatalok, akik emellett a csapatmunkát is gyakorolhatták.

A szolgálat a bűnmegelőzési tevékenység mellett turisztikai információval és útbaigazítási segítséggel is a vendégek rendelkezésére áll a Városi strand főbejáratánál.

megosztás
hozzászólások
Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt (18), Novinszky Petra (1), tengerpart (1), keszthely program (1241), europa-bajnok (5), Kányavári-sziget (1), fájdalommentes (3), Cseh László (1), Torsa Dániel (1), Balaton Szinház (959), gyilkosság (1), film (8), kozlekedes (8), alakformálás (6), egyház (2), felveteli (29), magyar dal napja (8), Selmeczy Zsuzsanna (5), óvoda (7), kereskedelem (1), husvet (14), drog (3), vendeglátás (6), gazdasag (363), vallás (1), hatos lottó (93), boldog (1), KDNP (1), tűzoltó (32), posta (1), online (1), internet (20), Ollári Barbara (1), Tóth Levente (2), betegség (12), angus marha (1), macska (1), Illés Fanni (1), biztosítás (2), sütemény (1), regisztráció (1), iskola (338), állatvédő (5), Zalai Kutyasuli (1), tabor (6), szilveszter (6), Budapest (3), Béres Attila (2), karate (2), Cserszegi fűszeres (1)