Csodálatos erdeink nőhetnek a száradó fenyők helyébe
Arra volt már hivatkozás, hogy az 1860–70-es években jelent meg először nálunk a feketefenyő (Pinus nigra). Trianon után minden területet használni kezdtek, a Keszthelyi-hegységben kivágták azokat a bükkösöket és a tölgyeseket, amelyek egy részét még Mária Terézia idején telepítettek. A pótláskor a mélyen termő részeken tölgyet ültettek, illetve a rendkívül szegényes, porló szerkezetű dolomitkopárokra a szüret végeztével puttonyokban vitték fel a micéliumtartalmú barna termőföldet, ebben ültették el a korzikai feketefenyőmagokat – emlékeztet a kezdetekre Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere, aki természetvédelmi szakmérnök, Palkó Sándor ornitológus tanítványa volt.
Fenyő a por ellen, a mediterrán hangulatért
Az avarképző fenyők elméletileg kiváló talajalapanyagot adtak a következő tölgyeseknek, ráadásul a dolomitkopárról a nyári szárazságban hatalmas porfelhő érkezett, így élvezhetetlen volt a nyaralás 110 éve Gyenesdiáson és környékén. Ennek elkerülésére is jó megoldásnak látszott a fenyősítés, megkötötte ugyanis a porló dolomitot. De volt más cél is.
A „mediterrán hangulat” és a „balatoni Riviéra” kifejezések valójában Festetics Tasziló és felesége, Mary Hamilton idején terjedtek el a környéken, a gyorsan növő, 15-20 centiméteres kis csemeték pedig csak fokozták ezt. Ez a hangulat olyan, csak erre a vidékre jellemző növényeket és virágokat is eredményezett egykor, mint például a vadon termő talajlakó orchideák. Boros Ádám botanikus a század elején több ritka előfordulású növényt is feljegyzett a Keszthelyi-hegységből.
Átmeneti sokk ért bennünket
Ez a fajta jó szárazságtűrő, de egy dolgot elfelejtünk: a korzikai feketefenyőt – eredeti termőhelyén – körbeveszi a tengeri miliő, amely hatalmas páratartalmat hoz. Gál Lajos emlékeztet arra is, hogy valójában a mi időnkben érett be az igazi „mediterrán hangulat”, de sajnos két év alatt a megszokott táj és környezet a rendkívüli szárazság következtében pusztulásnak indult.
2011-től a két csapadékszegény időszakban összesen nem volt 400-500 milliméternyi csapadék sem, ez még többet ártott a Keszthelyi-hegység betegeskedő fenyőinek. A csapadékhiány mellett a kontinentális légköri aszály is problémát jelentett, kiszippantotta a nedvességet nemcsak a földből, hanem a levelekből is. Elkezdett fonnyadni minden, ezt alapvetően a nyugati tujákon lehetett észlelni.
Visszatér a „keszthelyi Riviéra”
A dolomittömbben várhatóan tartós, természetes és egészséges élőhelyek, zömükben őshonos erdő- és gyeptársulások jönnek létre. Gál Lajos úgy véli, igazi karsztbokorerdők nőhetnek, nagyon sok jó növényspóra van a földben, amelyek előjönnek, ahogyan eltűnnek a fenyők. A Keszthelyi-hegység egykor eltűnt „havasi rózsája”, a henye boroszlán is újra megjelenhet itt. A következő 15-20 esztendőben a legszebb erdeink egyike lesz a keszthelyi, amely a Balaton-felvidék egyik legértékesebb és legkülönlegesebb pontja.
A polgármester hozzátette: ez a természet rendje, hagyni kell a honos növényt, az erdész fontos dolga pedig, hogy vigyázzon a közjólétibe átalakuló erdőnkre is: folyamatosan járhatóvá kell tenni az utakat, figyelni kell a terebélyesedő bokornövényekre, illetve nem szabad hagyni az amerikai invazív fajokat (aranyvesszőfű, gyalogakác, bálványfa) elszaporodni a hegységben.
Jó iránynak tartja és dicséri Gál Lajos, hogy sokat áldoz a Bakonyerdő Zrt. a közjólétre, parkok, erdei turistautak, kilátók, pihenők kialakítására. Fontos, hogy ne csak fakitermelésre szolgáljanak erdeink!