Csaknem harminc napirendi az őszi ülésszak első soros testületi ülésén Keszthelyen

2011. szeptember 30.
Elsőként a 2011. évi költségvetés módosításáról tárgyalt az önkormányzat, elsősorban az általános tartalékot és céltartalékot érintő változtatások kapcsán. Emellett több képviselő az egyéni választókerületi keretösszegéből támogatást nyújtott a Magyarok Nagyasszonya plébániatemplom új tornyának megépítésére, melyről csak a pala lebontásakor derült ki, hogy vártnál rosszabb állapotban van, a teljes tetőszerkezet faanyaga cserére szorul.

Az adóbevételek elmúlt ötévi eredményeit, valamint a környező települések gyakorlatát megvizsgálva az idegenforgalmi adó minimális emeléséről is döntött a testület: 385 forintról 390 Ft-ra változik a fizetendő díj 2012 januárjától. Tavaly nem emelkedett az adó mértéke, 2011-ben is a 2010-es összeggel megegyező díjat kellett befizetni a keszthelyi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák után.
Jelentésben számolt be a VÜZ Nonprofit Kft. városfejlesztési divíziója az általa kezelt projektek állásáról, így a főtéri beruházás I. és II. üteméről, valamint a Balaton-parti fejlesztésről. A belvárosi projekt I. ütemének munkálatainál a kivitelező – a korábbi egyeztetések eredményeképpen – igyekszik tartani magát a november 30-ai határidőhöz, kisebb csúszás azonban előfordulhat.  A biztonságos megvalósíthatóság érdekében a beruházás menedzsmentje féléves hosszabbítást kért a projekt teljes, adminisztratív befejezésére. A II. ütem pályázata is uniós támogatásban részesült, a támogatási szerződés megkötésére hamarosan sor kerülhet. A kivitelezésére kiírt kétszakaszos nyílt közbeszerzés eredménytelensége miatt jelenleg újabb eljárás van folyamatban, mely már a tárgyalásos szakaszánál tart. A parti sétányfejlesztéssel kapcsolatosan a tervek átdolgozása vált szükségessé az eredeti elképzeléshez képest, ezért a támogatási szerződés módosítását kérte a menedzsment. Ezzel párhuzamosan zajlik a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás.

Az önkormányzat kettő szakközépiskolai és három szakiskolai osztály indításáról határozott a fenntartásában működő VSZK-ban. A szakképzők, így a keszthelyi VSZK fenntartását is a jövőben várhatóan a kormányhivatalok veszik át.

Az intézményvezető nyugdíjazása miatt pályázat kiírásáról döntött a testület az Egyesített Szociális Intézmény vezetői beosztására. Szociális felsőfokú végzettség és szakmai gyakorlat feltétel a jelentkezésnél, szociális vezetői tapasztalat és szakvizsga előnyt jelent.

Újabb kedvezmény nyújtásáról határoztak a képviselők a sétálóutcai kereskedők számára. Az önkormányzati helyiségek bérlői kérelemmel fordultak a testülethez a bérleti díjak tavalyihoz hasonló alkalmi csökkentésével kapcsolatban. A képviselők döntése értelmében a következő idegenforgalmi szezonig terjedő időszakban, 2011. szeptember 1. és 2012. április 30. között 25 százalékos díjkedvezményben részesülnek a belvárosi üzletek bérlői. Ez mintegy 10 millió forintnyi bevételkiesést okoz a városnak.

2012-ben is részt vesz az önkormányzat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázaton. A város tizenegyedik éve nyújt anyagi segítséget a felsőoktatási intézményekben tanuló, hátrányos helyzetű keszthelyi hallgatók számára. A felhívás októberi közzétételétől november 14-éig várja az önkormányzat a rászoruló diákok pályázatát.

Szeptemberi ülésén arról is határozott a testület, hogy vállalja a Csik Ferenc tanuszodába ingyenes úszásoktatásra járó keszthelyi diákok utaztatásának költségét. Több árajánlat bekérése után az önkormányzat végül a legkedvezőbbet, a Zala Volán ajánlatát fogadta el.

 

megosztás
hozzászólások
szerencsejatek (630), Főügyészség (7), Gyertyánági Endre (1), Palásthy Bese (1), Komoróczi Lajos (3), Rtime (5), újszülött (1), Kányavári-sziget (1), Fodor Edith (3), Krepsz-Kapai Bernadett (1), Balatoni Szövetség (3), kovács (1), erdekes (538), költségvetés (1), gépjármű (1), OKJ (1), időkép.hu (2), Bock Bisztró Balaton (16), kresz (2), nyugdíjas (2), Horváth Szabina (1), Zsittnyán Tamás (1), vívás (1), Bálint NatáLia (2), Vatikán (1), repuloter (64), Ifi Ferenc (1), divat (4), Bátortábor (1), Bogi (13), Nagy Angelika (1), arckezelés (1), Berecz András (1), korhaz (99), Télikert (5), karácsonyi képeslap (1), Cseh László (1), baleset (169), táplálkozás (1), Novinszky Petra (1), keszthely foter (201), természet (2), véradás (2), Keszthelyi Egyesített Szociális Intézmény (2), menzareform (4), vízkereszt (1), Biró Róbert (15), mav (25), Keszthelyi Városvédő Egyesület (6), tűzoltó (32)