Converse Chuck Taylor All Star II – modern klasszikus időtálló minőségben

2017. október 29.
A Converse nevével már végérvényesen összeforrt Chuck Taylor személye, aki amerikai kosárlabda játékos volt. Hozzá köthetőek minden idők legjobbjainak ítélt kosárlabdacipői, melyek 1920-ban láttak elsőként napvilágot.

Kifejezetten kosárlabdázáshoz lettek kialakítva a Converse All Star cipők. Az ecipo.hu információi szerint az egykori kosárjátékos nem csak a cipő értékesítője, de annak nagykövete is lett az évek során, majd 1923-tól már dedikálásával is ellátták a Converse lábbeliket.

A Converse útja a világháború után

A második világháborúban a Converse védőruhákat, lábbeliket, poncsókat szállított a pilótáknak és a gyalogosoknak, majd a háborút követően, az 1950-60-as évekre már egy igen népszerű, egyre többek által ismert márka lett belőle. A népszerűség elsőként az 1970-es években tört meg, ekkor jelentek meg ugyanis az olyan riválisok, mint a Nike, a Reebok vagy az Adidas. A mélyrepülés egyik állomása volt, hogy az NBA Hivatalos Cipője címet is elvesztette a Converse. A cég 2003-ban fogadta el a Nike felvásárlási ajánlatát, s napjainkban is több NBA játékos használja a Converse cipőket. A márka kollekciói rendszeresen helyet kapnak a legnagyobb üzletek polcain, és áraik ellenére is sokan teszik le a voksot a megbízható minőség mellett.

Converse Chuck Taylor All Star II. - klasszikus modell újrafogalmazva

Szinte minden márkának megvannak azok a sajátos védjegyei, melyek a legtöbb modell esetében felismerhetőek. Nincs ez másként a Converse esetében sem. A klasszius Chuck Taylor All Star sziluett ugyan megmarad, de az új verzió egyéb elemekkel is gazdagított. Egyébként a Converse cipőkre jellemző egyértelmű orr- rész, a fehér talpvonal, valamint a belső bokán megtalálható All Star logó nem hiányozhatnak egyetlen modell esetében sem, de természetes, hogy idővel, új elemekkel is gazdagodnak a márka lábbelijei.

A Converse Chuch Taylor All Star II. megálmodásakor a tervezőcsapatra hatással voltak mindazok a tényezők, melyekkel a mindennapokban szembesültek. Így a művészstúdiók különleges hangulata, a koncertek pezsgése, vagy egyszerűen csak az utcai divat szemmel követése mind olyan inspirációként szolgáltak, mely hatással volt a kollekció megszületésére. A klasszikus sneaker nem véletlen számít sokak kedvencének, s ezt a formavilágot bolondították meg ezúttal egészen egyedi, praktikus, és egyúttal prémium színvonalú elemekkel.

Prémium színvonal a megszokott külsővel

A Converse cipők titka ezúttal az innovatív részletekben rejlik. A Nike Lunarion talpbetét támogatja a sarokrész kényelmét és a talp teljes hosszában elősegíti a komfortosságot. A nyelv minden korábbinál puhábban áll rendelkezésre, de a habszivacs bokarész is újdonságnak számít. S ha már a nyelvről esett szó, az új modellek esetében nem fordulhat elő, hogy az oldalra csúszik, ugyanis rögzített elemről van szó esetében. A könnyen szellőző, szinte lélegző felsőrész akár egész napos viselésre is tökéletesen alkalmassá teszi a cipőt. A prémium kategóriás, kifejezetten kopásálló vászon mellé monokróm, matt fűzőbújtatók és trendi logóhasználat társul mind a nyelven, mind a sarkon. A megszokott, varrott All Star logó sem hiányozhat egyetlen Converse felszínéről sem, méghozzá a bokarészre összpontosítva.

A Converse időről-időre új kollekciókkal lép piacra, s a népszerű modellek közül csupán egynek számít az előzőekben részletezett. A kínálatban mindenki rábukkanhat arra a típusra, mely személyiségéhez és elképzeléseihez is passzol. A márkanév évtizedek óta önmagáért beszél.

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
Hotel Zenit (3), Dublecz Karoly (2), minisztérium (7), Telecom (2), polgármester (153), sztárportré (3), Keszthelyi Városvédő Egyesület (5), oscar (13), Rtime (5), Ruzsics Ferenc (424), Sárdi Katalin (1), Ferenc pápa (1), népszavazás (1), Bóka György (2), debrecen uszo eb (16), Szeiler (63), kresz (2), Stohl András (1), zala (1150), Visionet (1), termálfürdő (1), Paleomedicina (1), augusztus 20. (5), magyar (1), Keszthely HUSZ (3), gyermekbarát (2), születés (16), Cserszegtomajfutás (4), Vajda János Gimnázium (22), Balaton Sound (2), borünnep (22), vállalkozó (2), Balaton átúszás (3), Amazon (3), Don (1), Platán étterem (1), köztársasági elnök (1), temetés (2), világnap (1), Révai Gábor (1), hospice (1), Pál Attila (1), Joós Attila (1), kulfold (245), Bedő Beáta (8), VOLT fesztival (7), Hévíz (1178), holokauszt (1), munkahely (8), gazdasag (363)