Borverseny ötödször is

2017. július 17.
Az idén 5. alkalommal rendezi meg a Pannon Egyetem Georgikon Karán a Kertészeti Tanszék, a Da Bibere Zalai Borlovagrend, valamint a Georgikon Tanüzem Nonprofit Kft. a Karon végzett hallgatók, vagy Őket alkalmazó cégek, vállalkozások, valamint a jelenlegi hallgatók és dolgozók által nevezett borok versenyét.

85 minta érkezett az ország szinte minden borvidékéről, melyből 53 fehérbor, 10 rozé, 2 siller és 20 vörösbor volt. Az évjárat gazdagságot mutatta, hogy 2013-tól 2016-ig neveztek borokat. Három bizottság állt fel, melyeken Dr. Pálfi Dénes, Ferencz Vilmos, Kulka Gábor elnököltek, valamint értékelték a pincészeteket, magántermelők által nevezett borokat.

Kiváló borok érkeztek az ország 12 borvidékéről az idei versenyre, ami a 20 pontos értékelésben kapott bírálatokban is megmutatkozott A Sárga Borház Tokaji Aszu 2013 évjáratú bora Nagy Arany, 23 bor Arany, 43 bor Ezüst, 14 bor Bronz, valamint 5 bor oklevél minősítést kapott. A legjobb eredményt elérő fajták szortimentje is széles volt.

A fehér bort adó fajták közül a Furmint, az Olasz rizling, a Sárga muskotály, az Irsai Olivér, a Zenit és a Pátria képviselték a helyi és regionálisan elterjed fajtákat, míg a Chardonnay és a Sauvignon blanc a világfajtákat.

A rozé, siller és vörös borok kategóriáiban domináltak a Cabernet sauvignon fajtából készült borok az aranyérmesek között, de ott voltak a Kékfrankos és Pinot noir-ból készültek is, valamint egy új fajtajelölt – Messiás – okozott nagyon kellemes meglepetést.

A legjobban szerepelt pincészetek: Disznókő Borbirtok, Belward Pincészet, Brazsil Pincészet, Dóka Éva Pincészete, Danubiana, Indivinum Borház, Kreinbacher Borbirtok, Bezerics Pincészet, Damaoine Edegger, Papp.Bor Bt., Georgikon Picészet, Simigh Pincészet, Lajvér Borház, Podmaniczky Pincészet, Papp és Fia pincészete, Dr. Németh Ferenc termelő, Hámori Balázs termelő.

A Bíráló Bizottság sikeresnek ítélte meg az V. Georgikon Borversenyt.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2017. augusztus 2-án 18.30-kor kerül sor a Zalai Borcégér megnyitó ünnepségén, Keszthelyen a Balaton-parton.

megosztás
hozzászólások
terápia (4), diakhitel (7), police (513), sorkötelezett (1), pollen (3), lotus (1), Clemens Zsófia (1), drog (3), Kvárta Mátyás (44), Don (1), koraszülött (1), kulturalis (4), média (1), farsang (2), kereskedelem (1), Zala Megyei Főügyészség (4), turisztika (94), retro (1), recept (178), percdíj (1), georgikon (38), barista (3), fitt (1), nyaralas (12), fájdalommentes (3), kozlekedes (8), hitel (5), Owaimer Zoheir (1), C+ fesztivál (1), eltűnt (5), vasárnapi nyitvatartás (1), gyenesdias (213), bor (26), gyógyszertár (1), Németh József (1), vallás (1), kötélugró (1), power-bank (1), áruház (1), egészség (131), magyar dal napja (8), Keszthelyi Táncpanoráma (7), verseny (2), Hévíz SK női kézilabda csapata (1), fagylalt (6), Visionet (1), Giro d'Italia (1), boldog (1), boldog békeidők (2), bank (7)