Borok, étkek, programok

2014. július 21.
Finom borokkal, ízletes ételekkel és színes kulturális programokkal várta vendégeit Balatongyörök az elmúlt napokban. A 19. Balatongyöröki Borfesztivál (Júliusi Bormuri) minden korosztálynak, felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt kínált programokat a négy nap során.

A hagyományos rendezvényt – mely része a zalai Balaton-part boros programjának – Bíró Róbert polgármester és dr. Brazsil József, a Da Bibere Zalai Borlovagrend nagymestere nyitotta meg. Mindketten kiemelték, hogy a fesztivál fontos és kedvelt része, eseménye a helyi és a térségi turizmusnak. Amellett pedig, hogy az emberek, hazai és külföldi vendégek jól szórakozhatnak, megkóstolhatják a helyi termelők borait, ami nagyban növelheti azok népszerűségét, ismertségét. A balatongyöröki móló melletti, nemrég megújult téren, sétányon e célok jegyében tizenegy zalai és Balaton környéki borház kínálta nedűit, s a gasztronómia mellett minden este zenés, kulturális rendezvények várták a vendégeket. Fellépett többek között a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvósegyüttes, a Vonyarcvashegy Mazsorett csoport, a The BlackBirds Beatles Emlékzenekar, az Ocho Macho és a Gesarol zenekar, valamint a Happy Dixieland Band együttes. Gyermekeknek adott műsort Rosta Géza, a kicsiket a Do-re-mi program és a Varázshangok családi játszóház is várta.
A borfesztivál keretében nyitották meg Matzon Ákos Munkácsy-díjas festőművész kiállítását a Bertha Bulcsu Művelődési Házban, a tárlatot e hónap végéig tekinthetik meg az érdeklődők. Balatongyörök után Vonyarcvashegyen, majd Keszthelyen rendeznek borfesztivált.

 

megosztás
hozzászólások
Ifi Ferenc (1), Koósz Attila (1), daganat (6), szűrés (1), Love your belly (2), VÉDA (1), étel (3), boksz (3), szauna (2), képviselő-jelölt (5), reklám (1), Dublecz Karoly (2), életveszély (1), Nagy Bálint (10), Erdély (2), Pelso Társaság (6), homoszexualis (1), támogatás (5), Balatoni Kurzusok (8), diák (4), Csősz-Tóth Norbert (1), strand (21), debrecen uszo eb (16), fitnesz (1), Balatoni Hajózási Zrt (4), google (3), fájdalomambulancia (2), miniszterelnök (2), kenyér (7), unicef (1), Darren Cranmer (2), tűzoltó (32), Kovács Patrícia (1), piac (6), fürdő (2), sütemény (1), kalendarium (831), Street Festival Keszthely (1), sajtóközlemény (5), efott (6), ország torta (1), jégpálya (4), jaras (36), Via Hotel (1), alapítvány (2), Gyertyánági Endre (1), Bóka György (2), munkaviszony (1), gépjármű (1), Marsalkó Dávid (1)